Leila teljesen felforgatta Milán érzéseit A Kísértésben
Éppen hogy elkezdődött A Kísértés új évada, máris izgalmas fordulatokat hozott, és úgy tűnik, a párkapcsolatok próbája nem mindenki számára állja ki az időt. A hétfő esti adásban bemutatkoztak a párok és a kísértők, a beharangozók szerint pedig már a következő részben kigyullad a piros lámpa, amely a hűtlenség jeleként szolgál.
Bár egyelőre nem derült ki, ki és milyen mértékben engedett a csábításnak, az első buli eseményei alapján Milán máris a figyelem középpontjába került.
Milán, aki a párjával, Nikivel fél éve van együtt, már az első randin Leilát választotta, és a jelek szerint a 21 éves barber lány gyorsan hatással volt rá. Bár Milán eleinte azt hangoztatta, hogy meg akarja tartani a kapcsolatát, hamar kiderült, hogy Leila különleges személyisége és magabiztossága megingatta őt.
„Most még barátkozunk, beszélgetünk, de szeretném, ha veled elindulna valami több, mert kíváncsi lennék arra, hogy Niki hogyan reagál erre, és hogy én is…” – vallotta be Milán, aki azt is elmondta, hogy próbálja kizárni a párja jelenlétét, amikor a kísértőkkel van.
Leila szintén úgy érzi, hogy jól megértik egymást, bár a lány másik fiú, Sanya érdeklődését is felkeltette, ami Milánban féltékenységet váltott ki. „Van barátnőm, nem? Előjött belőlem egy ilyen, hogy nem szeretném, hogy más is megismerje” – mondta zavartan, miközben elismerte, hogy Leilában olyan tulajdonságokat talált meg, amelyek Nikiben nincsenek meg.
A jet-skizés során Milán különösen közel került Leilához, és a lány bátorsága, határozottsága lenyűgözte. „Szeretem azt, amikor tökös egy csaj” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy Leilával való kapcsolódása teljesen váratlanul érte.
Ugyanakkor a fiatal férfi nemcsak Leila pozitív tulajdonságait emelte ki, hanem párja, Niki hiányosságait is. „Nikivel sajnos nem ugyanazok a terveink. Nikit el kell tartani, ő egy olyan lány, aki csak a külsejével próbál hatni, a belsejével viszont nem” – mondta, hozzátéve, hogy fájdalmas számára ezt kimondani, de úgy érzi, hogy ebből a szempontból nem illenek össze.
Milán szerint Niki viselkedése is problémás: „Csúnyán beszél, nagy szája van, nem lehet vele beszélgetni normálisan, mert felkapja a vizet. Ha azt hiszi, neki van igaza, akkor neki van igaza, és senki más nem szólhat hozzá.”
Ezzel szemben Leila nyugodtsága és kiegyensúlyozottsága vonzó számára, ami tovább mélyíti a kettőjük közötti kötődést. Milán ugyanakkor még nem hozott végleges döntést párkapcsolatáról, és azt mondta, hogy a tábortűz-ceremónián derül majd ki, hogyan viselkedett Niki a másik villában. Ez a bizonytalanság azonban nem akadályozta meg abban, hogy már most megkérdőjelezze a kapcsolatuk jövőjét.
