Összeszűrte a levet Kiss Kriszta és Galambos Lajos? Elmondták az igazságot
Kiss Kriszta és Galambos Lajos végre tisztázták, mi áll a közelmúltbeli találkozásuk hátterében. A Nagy Ő korábbi győztese és a zenész az Aktív kamerája előtt beszélt a kialakult helyzetről.
A találgatások nem teljesen a semmiből indultak. Néhány héttel korábban Kiss Kriszta kilátogatott a Kopaszi-gátra, ahol éppen Lajcsi koncertje zajlott. Kriszta egy másik társasággal érkezett, ám a koncert végén egy rövid időre egymás mellé kerültek.
„Majd amikor lement ez a koncert, egy társaság keretén belül nagyon rövid időre egymással szembe kerültünk egy üdvözlés erejéig” – idézte fel Kriszta, hozzátéve: nem történt köztük semmi romantikus.
Lajcsi később felhívta Krisztát, hogy egy kávé mellett tisztázzák a kialakult helyzetet. A zenész szerint azonban ez sem jelentett romantikus közeledést, ő egyszerűen szerette volna tisztázni a pletykákat.
Kiderült, Kriszta életében már lezárult egy korábbi fejezet. A Nagy Ő egykori győztese egyértelművé tette, hogy szeretné, ha a jövőben nem Stohl András exeként hivatkoznának rá.
Hogy pontosan milyen kapcsolat fűzi össze Lajcsit és Kiss Krisztát, illetve utóbbinak foglalt-e a szíve, az a ma esti Aktívból derül ki.
