Kármán Odett összeomlott a dzsungelben, könnyek között vallott a családjáról
Lelkileg mélypontra kerültek a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői, akiket a megszokott életük hiánya és a kimerültség mellett a gyötrő honvágy is elért a dzsungel mélyén. Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Kármán Odett zokogva nyílt meg a többiek előtt, és mély bűntudattal vallott arról, mennyire elhanyagolta a szüleit a karrierje miatt. Eközben Zsigmond Angi egy nemes célú fogadalmat tett a kamerák előtt.
Ahogy telnek a napok a túlélőshow táborában, egyre nehezebb elfojtani az érzelmeket. A kimerültség, a szigorú fejadagok és a szeretteik hiánya mostanra a legkeményebb versenyzők páncélján is rést ütött. A kedd esti adásban Kármán Odett nem is tudta már visszafojtani a könnyeit: váratlanul zokogásban tört ki, miközben olyan személyes és megrázó vallomást tett, amire senki sem számított.
Odett felidézte, milyen keményen küzdött azért, hogy Budapesten megteremtse a saját független életét, ám a nagy hajtás közben elmondása szerint pont azokról feledkezett meg, akik a legfontosabbak számára.
– Egyedül költöztem fel Pestre. Ez az egész arra világított rá, hogy van, aki hazavár. Jó érzés, hogy van apukám, anyukám… Pici lakásom van, de van. Mindenem van, és annyit dolgoztam, hogy nem hívtam fel őket, nem mentem haza – fakadt ki az Éjjel-nappal Budapest és a Nyerő Páros egykori sztárja.
Hozzátette: a dzsungel megtanította arra, mi az igazán fontos az életben, ezért amint véget ér számára a műsor, és hazatér Magyarországra, az első dolga az lesz, hogy meglátogatja a szüleit.
– Nem kell több. A többi csak plusz, extra – fogalmazott megtörten, kiemelve, hogy a sírás tisztítólag hat a lelkére.
Zsigmond Angi adományozni szeretne
A drámai pillanatok és a honvágy a többi dzsungellakót is mélyen elgondolkodtatta. Zsigmond Angi szintén kendőzetlenül beszélt a saját felismeréseiről: az influenszer elmondta, hogy a dzsungelben átélt nélkülözések teljesen megváltoztatták a szemléletmódját.
Angi kifejtette, hogy most már megtapasztalta, milyen azért küzdeni, hogy tele legyen a hűtő, a műsorban tapasztalt szűkölködés hatására pedig elhatározta, hogy a műsor után adományozni fog, és azon lesz, hogy ahol csak tudja, segítse a rászorulókat.
