Ők nyerték meg Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ötödik évadát – 13 millió forint ütötte a győztesek markát
Történelmi győzelemmel zárult az RTL krimirealityje. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hazai történetében először fordult elő, hogy egy eredeti, az első naptól fogva kiválasztott Áruló végigvigye és megnyerje a játékot. Magyarországon Vasvári Vivien az első, aki a megzsarolt társával, Sapkás Pirézzel együtt nyerte meg Az Árulókat, és ezzel a 13 millió 140 ezer forintos pénznyereményt.
Hatan hajtották álomra a fejüket Árpa Attila kastélyában, ám csak öt túlélő kelhetett fel ágyából. Az Árulók az éj leple alatt megölték Polgár Tündét, aki szerintük a legtöbb fejfájást okozta volna nekik a Tűz Ceremónián. Az utolsó próbatétel logikai és ügyességi feladatok ötvözetéből állt, ahol a tét majdnem 5 millió forint volt. A játékosok az első próbatétel trójai falovának felgyújtásáért küzdöttek, sikerrel. A próbatétel alatt a nézők azt is megcsodálhatták, milyen jól bánik a lóval a Várúr, Árpa Attila, aki egy négylábú hátán vágtázott a több részből álló feladat egyik helyszínéről a másikra.
A próbatétel sikere után azonban jött az utolsó Kerekasztal-szertartás. Az Árulók nagy szerencséjére Estilla és Betti meg voltak győződve külön-külön is a két Áruló ártatlanságáról, így Urbanovits Krisztina kapta a legtöbb szavazatot, őt pont a Tűz Ceremónia előtt száműzték a társai. Ez azonban nem volt nagy segítség az Ártatlanok számára, hiszen ő ekkor már nem árulhatta el nekik a játékban betöltött valódi szerepét.
Négyen érkeztek meg a Tűz Ceremóniára: a két Áruló, Vasvári Vivien és Sapkás Piréz, valamint Beslin Bettina és Mikecz Estilla. A ceremónia során a játékosoknak két választásuk van: vagy egy zöld színt előidéző port tesznek a lángoló üstbe, vagy egy pirosat. Az előbbi az egyetértést jelzi, az utóbbi azt, hogy az a játékos még nem biztos mindenki ártatlanságában. Az első körben még mindenki száműzni akart, döntöttek is: Estillának kellett távoznia az utolsó pillanatban, akinek ekkor esett le, hogy Pirézék átverték. Mivel azonban nem árulhatta el a szerepét, ez a felismerés Betti számára titokban maradt.
A második körben Betti, Vivi és Piréz is zöldre „festette” a tüzet, ebben a pillanatban pedig megtörtént a leleplezés: az Árulók felfedték a titkukat, és önfeledten örültek a több mint 13 millió forintos nyereménynek, amit elfeleztek. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ötödik évadának győztesei tehát az Árulók lettek, azaz Vasvári Vivien és Sapkás Piréz, ami a műsor celebes verziójában eddig még nem történt meg Magyarországon.
