„Gyűlölöm a bohócokat” – vallja be a Pennywise magyar hangja
Sokan a vérfagyasztó kacajú, őrült bohóc, Pennywise hangjaként ismerik Borbíró Andrást, pedig a színész pályája jóval korábban kezdődött. A Harry Potter-filmek Draco Malfoyát is megszólaltató művészt már egészen fiatalon beszippantotta a színészet világa, azóta pedig számos ikonikus karakternek kölcsönözte a hangját. A színészt a HorrorConon kérdezték pályájáról és a bohócokhoz fűződő viszonyáról.
Véletlenből lett hivatás
Borbíró András ötéves volt, amikor belecsöppent a színház világába, hatévesen pedig már a szinkronstúdiókban is kipróbálhatta magát. Arra a kérdésre, megfordult-e a fejében, hogy mással foglalkozzon, úgy felelt: esélye sem volt rá, világéletében ezt csinálta, és szerencséjére mindvégig színházban játszhatott és szinkronizálhatott.
A kezdet egy televíziós felvételhez kötődik: a szüleivel nézőként ültek be Rókusfalvy Pál vetélkedőjének felvételére, ahol a műsorvezető felfigyelt a nyughatatlan kisfiúra, és segítőjévé tette. A felvételvezető, aki a Vígszínházban dolgozott, gyerekszínészt keresett, így András előbb a színházba, majd az első bemutató után a szinkronstúdióba került.
Legendák között nevelkedett
Gyerekként a színház egyszerre volt számára munkahely, otthon és iskola. Tordy Géza, Hegedűs D. Géza és Kaszás Attila társaságában töltötte a mindennapjait, tőlük nemcsak a szakmai fogásokat, hanem az alázatot is eltanulta. Mentoraként Bubik Istvánt és Jordán Tamást is megemlítette, akiktől a szakmáról, a versmondásról és magáról az életről sokat tanult.
Nem kedveli a horror műfaját
Bár olyan horrorfilmekben hallhattuk a hangját, mint A figyelők vagy A texasi láncfűrészes mészárlás – A kezdet, a HorrorCon szinkronpanelén leszögezte, hogy nem szereti a horror műfaját, és a bohócokkal sem békült ki. Egy kisebb gyerekkori trauma nyomán, amelyben borzasztó bohócok rohangáltak, soha nem szerette őket.
Pennywise azonban más: a régi, 1990-es filmben is szinkronizált, akkor az egyik kisfiút, és számára mindig jó érzés kimondani, hogy az aranyos, ártatlan kisfiúból lett az őrült bohóc. Nagy megtiszteltetésnek és büszkeségnek tartja, hogy évtizedekkel később ugyanabban a filmuniverzumban a címszereplőt is megformálhatta.
Eltalálta az eredeti nevetést
Andrásnak sikerült eltalálnia az eredeti színész, Bill Skarsgård mély, hátborzongató nevetését. Mint elmondta, valamelyest nehéz volt a feladat, de nagy segítség volt, hogy az eredetire dolgozott, és a megrendelő ragaszkodott a hasonlósághoz. Sokszor meg kellett hallgatnia a felvételt, hogy megtalálja a leginkább hasonló megoldást, amit le kellett kottáznia, és úgy kellett megcsinálnia.
A hang és a lélek is elfárad
Egy intenzív szinkronmunka alaposan próbára teszi a hangszálakat. Az Az munkálatai során szerencsére az összes részt egy szuszra sikerült megcsinálniuk, de gyerekkorából felidézett egy olyan projektet is, ahol a folyamatos ordibálás miatt két-három napra meg kellett szakítaniuk a munkát, mert a nap végére teljesen elment a hangja.
A léleknek is kell a pihenő: egy horrorfilm szinkronizálása után nem ritka, hogy időre van szüksége a feszültség lerázásához. A Rémálom az Elm utcában egyik része nagy hatással volt rá gyerekként, utána félt és szorongott. Színészként nemcsak a hangját adja egy-egy munkához, hanem az érzéseit is átéli, és meg kell tanulnia levetkőzni ezeket, hogy visszataláljon önmagához.
Az antihősök belső indíttatása érdekli
A rajongók Pennywise mellett leggyakrabban a Harry Potter-filmek Draco Malfoyaként ismerik fel a hangját. András hangsúlyozta, hogy a gonosz karaktereknél is igyekszik elkerülni a kliséket, és nem „csípőből” beszél gonoszosan, hanem megkeresi a belső indíttatásukat és a céljukat.
A beszélgetés végén a HorrorConon szerzett élményeiről is szólt. Elmondása szerint egy ilyen rendezvényről az emberek szeretetét viszi haza, ami sokszor zavarba ejti: meglepő látni, hogy ami neki hétköznapi munka, egy elvégzendő feladat, az vadidegeneknek milyen sokat jelenthet.
