Hiába várták, soha nem érkezett meg az utolsó edzésére – 50 éves lenne Kulcsár Anita
Ötven éves lenne minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója, Kulcsár Anita, aki 2005. január 19-én szenvedett halálos autóbalesetet a Velencét Pusztaszabolccsal összekötő úton. A világ legjobb beállójaként számon tartott sportoló éppen edzésre tartott, amikor hókásás úttesten megcsúszva autójával elhagyta az útpályát, és egy fának ütközve állt meg. A helyszínen belehalt sérüléseibe.
A 165-szörös válogatott, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó mindössze 28 éves volt, amikor elhunyt. 2004-ben hivatalosan is a világ legjobb női kézilabdázójának választották.
Pálinger Katalin, a korábbi kiváló kapus – jelenleg a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke és a Győri Audi ETO KC elnökségének tagja – hosszú éveken keresztül játszott együtt Kulcsárral Győrben, a válogatottban, majd a beálló utolsó klubjában, a Dunaferrben is.
„Már eltelt annyi idő, hogy az ember a szépre és a jóra gondoljon Anitával kapcsolatban, ne a balesetére. Mi egy időszakban lettünk válogatottak, együtt bontogattuk a szárnyainkat. Nemcsak együtt játszottunk, de sokat voltunk szobatársak is, amikor pedig Győrbe költözött, rengeteg szabadidőt töltöttünk el együtt. Több volt nekem, mint csapattárs” – emlékezett vissza Pálinger Katalin.
A sportvezető szerint Kulcsár olyan klasszis beálló volt, amilyet azóta sem látott a magyar mezőnyben. „Az ő stílusa rengeteget hozzátett a válogatott sikereihez, gondolok itt a vb-re és az Eb-re. Átlagon felüli labdaérzéke volt, úgy szedte le egy kézzel a bejátszásokat, ahogy azóta se senki. Keményen dolgozott, emellett rendkívül gyors is volt. Nagyon sokszor eszembe jut, mennyire jó játékos volt, és milyen űrt hagyott maga után” – tette hozzá.
A végzetes napon Kulcsár a Dunaferr edzésére igyekezett, ahová soha nem érkezett meg, pedig csapattársai várták. Pálinger visszaemlékezése szerint a játékosok azon a napon is mosolyogtak azon, hogy majd fizetheti a pénzt a csapatkasszába, mivel nem tartozott a mindig pontosan érkezők közé.
„Az edzés felénél azért már vártuk, hogy halljuk az ajtó nyikorgását, és mondhassuk neki: »a következő vacsit te fizeted.« De nem nyílt az ajtó, Anita nem is üzent, úgyhogy éreztük, baj van. Együtt maradtunk edzés után az öltözőben, senki nem indult el haza, aggódtunk, vártuk a híreket. Aztán először csak a balesetről hallottunk, ami éppen azon az útszakaszon történt, ahol jönni szokott, de azt mondtuk, biztosan nem lehet ő, ez nem történhetett meg vele. Amikor először jött a félhivatalos hír, hogy Anita a halálos áldozat, még akkor is más-más verziókat gyártottunk arról, hogy vajon miért nem jött edzésre. Aztán összezuhantunk. Az egész éjszakát együtt töltöttük. Borzasztó volt. Nem lehetett felfogni, hiszen addig napi szinten találkoztunk. Nagyon sokáig nem bírtuk még feldolgozni, például azt sem tudtuk, mit csináljunk a cuccaival az öltözőben. Arra gondoltunk, hátha eljön értük. Hosszú hónapok teltek el, mire a gyász fázisában a korábbi csapattársak eljutottak odáig, hogy ne mindig a tragédia jusson eszükbe, hanem úgy emlékezzenek Kulcsár Anitára, amilyen valójában volt: egy mindig jókedvű, vidám kézilabdázó” – idézte fel Pálinger Katalin.
„Tisztán emlékszem, hogy volt egy fárasztóbb edzésünk, vonalfutás, ami borzasztó, és mondtuk egymásnak: Kulcsi most biztos lóbálja a lábát, és mosolyogva integet nekünk fentről. Ritkán azért kimegyek hozzá a temetőbe, apukám is ott nyugszik. De a leggyakrabban úgy emlékszem rá, hogy van egy kis szekrényem az ereklyéimmel, és ott ránézek az akkori csapatképünkre, amin – szokás szerint – hatalmas mosolya van, ettől pedig jó érzés tölt el. Így szeretek emlékezni rá” – zárta gondolatait Kulcsár Anita egykori csapattársa.
