Gáti Oszkár is szerepel az ügynökaktákban – így reagált

által T Balazs

Gáti Oszkár neve is szerepel az ügynökaktákban, így reagált a színész

Gáti Oszkár színművész, szinkronszínész neve is felbukkant a nyitottaktak.hu oldalon közzétett dokumentumokban. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára három iratot tett közzé vele kapcsolatban: a 6-os kartont, amelyen a beszervezést követően nyilvántartásba vett személyek adatait rögzítették, a korabeli számítógépes adattárként szolgáló mágnesszalagot, valamint a beszerzési dossziék nyilvántartására használt B naplót.

A dokumentumok szerint Gáti neve mellett a 04-es kód szerepel, vagyis foglalkoztatott hálózati személyként tartották nyilván. Foglalkoztatási területeként a kultúrát jelölték meg, fedőneve pedig „Tatár” volt. A színész akkoriban a Madách Színház művészeként dolgozott.

Gáti Oszkár a HVG-nek azt mondta, korábban nem is tudott arról, hogy beszervezték volna, és jelentéseket sem kellett készítenie. A nyilvánosságra hozatalt ugyanakkor üdvözölte. „Kerüljön minden nyilvánosságra. Én nagyon örülök, hogy kiderült valamiről, amiről én nem is tudtam, hogy az van” – fogalmazott a lapnak.

A színész felidézte, hogy annak idején egy börtönben lévő barátjáról kezdtek érdeklődni nála olyan emberek, akik bűnügyi nyomozóknak adták ki magukat. Először a színházban találkozott velük, később pedig egy lakásra is el kellett mennie. Gáti azt kérte tőlük, hogy segítsenek neki megszervezni a találkozást a fogva tartott barátjával, ám ezt folyamatosan halogatták.

„Úgy mutatkoztak be, hogy ők rendőrök, és a barátomnak a büntetőügyében keresnek. Először a színházban találkoztam velük, aztán el kellett mennem velük egy lakásra, miután az volt a kérésem, hogy szeretnék találkozni a barátommal, intézzenek el egy látogatást, beszélőt vele. Mindig halogatták, hogy »intézzük, intézzük«, és így még két-három alkalommal találkoztunk” – mesélte a HVG-nek.

A találkozók során egyre többet kérdezték a színházi munkájáról, szerepeiről és kollégáiról. Többek között arra voltak kíváncsiak, milyen érzés egyik nap Ádámot, másik nap Lucifert játszani, kiket kedvel a társulatból, és kikkel ápol baráti kapcsolatot. Politikai témákról azonban nem kérdezték, például arról sem, hogy párttag-e, amit Gáti elmondása szerint nem vállalt.

A színész hangsúlyozta, hogy akkoriban egyáltalán nem érzékelte, hogy beszervezés zajlik. Elmondása szerint a beszélgetések során nem kértek tőle titkos információkat, és semmilyen dokumentumot nem tettek elé aláírásra.

„Semmi olyan nem történt, hogy ők most akarnak tőlem valamit, túl azon, hogy a pályámról meg a kollégáimról érdeklődnek. Nem kérték, hogy mondjak róluk valami ízes-titkos-mákosat, csak annyit legfeljebb, hogy milyen érzés Dunai Tamással együtt játszani Az ember tragédiájában a Madáchban. De olyan nem volt, hogy figyeljem meg például az ügyelőt. Elém nem is tettek le semmilyen papírt, hogy írjam alá” – állítja Gáti.

Ezt is kedvelheted