Tíz év alatt nyolcszor lakoltatták ki Fekete Klárit és családját
Fekete Klári, az 1960-as és 1970-es évek egyik legismertebb magyar manökenje volt, ám a hírnévhez vezető útja korántsem volt egyszerű. Gyermekkorát a családját érő politikai üldöztetés és a folyamatos bizonytalanság árnyékolta be: tíz év alatt nyolcszor kellett elhagyniuk otthonukat.
Az egykori modell őszintén mesélt a fájdalmas emlékekről, valamint arról is, hogyan keveredett bele a Sztálin-szobor ledöntésébe 1956-ban. Fekete Klári már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen következményekkel járhatott a családi származás a kommunista diktatúra idején. Édesapja görögkatolikus lelkész volt, aki a harmincas éveiben meghalt, édesanyja pedig négy gyermekkel maradt egyedül. A családot származásuk miatt folyamatos hátrányok érték, Klári elmondása szerint még az iskolai továbbtanulását is megnehezítették.
„Amikor én a nagy életbe a középiskola után kimentem, mivel úgynevezett egyéb származású voltam, görögkatolikus lelkész lánya, nem vettek föl sehova. Édesanyám falusi gyermekfelügyelő volt, aki állami gondozott gyerekekkel foglalkozott, és azt szerette volna, hogy a faluban maradjak. Valahogy besírt a budapesti óvónőképzőbe, hogy ha majd azt elvégzem, visszamegyek óvónőnek. A három fiútestvérem mind kirepült, engem szeretett volna a falunkban tartani, hiszen apám harminchat éves korában meghalt, édesanyám ott maradt négy gyerekkel özvegyen” – mesélte.
„Sok jó ember élt ott, sok igazi barát, akikkel most is van kapcsolatom, de képzelje el, a tíz év alatt, amíg ott éltünk, nyolcszor költöztettek minket. Nyolcszor tettek ki az otthonunkból. Fájó emlék nekem ez a falu” – idézte fel, majd azt is elmondta, hogy nagyapja görögkatolikus kántortanító volt, ő maga pedig már hétévesen megtapasztalta, mit jelent a származás miatti megkülönböztetés.
„A debreceni gimnáziumban, ahova jártam, az osztályban ketten voltunk ilyenek, az egyik lánynak, akivel ma is jóban vagyok, ludovikás tiszt volt az apja, nekem meg görögkatolikus pap. Egyszer az osztályfőnök úgy szólított fel minket, hogy akkor álljanak föl az egyebek” – mesélte.
Majdnem ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél
Fekete Klári életének egyik legkülönlegesebb története az 1956-os forradalomhoz kötődik. Akkoriban a fővárosban tanult, és egy kollégiumi társa szólt neki, hogy a többiek nagy felvonulásra készülnek. A tömeggel tartott, és végül a Sztálin-szobornál találta magát. Elmondása szerint a hatalmas szobrot teherautókkal és drótkötelekkel próbálták ledönteni, ő pedig többekkel együtt a kötelekbe kapaszkodva segített.
„Az egyiknek a sofőrje szólt, hogy gyertek, üljetek föl, hogy nehezebb legyen a teherautó, nagyobb erővel tudjon vontatni. Az a teherautó, amelyiken én ültem, hátramenetben próbált vontatni, meglódult, és az oldala kidőlt. Mindenki a földre zuhant, és mi, akik a szélén ültünk, öten-hatan komolyan megsérültünk. Én valószínűleg az eszméletemet is elveszítettem egy időre. Bevittek bennünket valamelyik közeli kórházba, így lemaradtunk a ledöntésről. Pedig már megingott, amikor mentünk hátrafelé” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy később attól tartott, a forradalomban való részvétele miatt őt is felelősségre vonhatják. Egy időre el kellett hagynia az egyetemet, és munkát keresett.
Véletlenül lett az ország egyik legismertebb manökenje
A divatvilágba végül egészen váratlanul került be. Egy kertben napozott, amikor egy fiatalember megszólította, és megkérdezte, nem lenne-e kedve manökennek állni. Klári akkor még azt sem tudta pontosan, mit jelent ez a foglalkozás. A fiatalember másnap elvitte egy divatbemutatóra, ahol a tervezők felfigyeltek rá. Hamarosan már ruhákat mutatott be, és ezzel kezdetét vette sikeres modellkarrierje.
Huszonöt évnyi manökenkedés után beiratkozott a jogi egyetemre, ám a gyermekvállalás miatt tanulmányait nem fejezte be. Végül idegennyelv-tudását kamatoztatta a pályaváltásban: idegenvezetőként dolgozott tovább.
