Gudics Máté kislánya édesanyjával ment iskolába az emberrablási kísérlet után
A csütörtöki megdöbbentő események után péntek reggel szülői kísérettel, az édesanyjával ment iskolába Gudics Máté nyolcéves kislánya. A Megasztár 2024-es győztese elmondta: nagyon megrázta a családot, hogy egy ismeretlen férfi az autójába akarta ültetni a gyermeküket az iskola előtt, és idő kell ahhoz, hogy kiheverjék a sokkot.
Az eset csütörtök reggel történt Bicskén: egy ismeretlen férfi megállt a harmadik osztályos kislány mellett a helyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola közelében, majd arra kérte, szálljon be az autójába. A gyermek megijedt, és beszaladt az iskolába. A család azonnal értesítette a rendőrséget, a kislány pedig személyleírást is tudott adni a férfiről.
Gudics Máté péntek délelőtt arról beszélt, hogy egyelőre nem könnyű feldolgozniuk a történteket. Elmondta: a kislányuk jól van, de érződik, hogy őt és mindannyiukat megviselték az események. Hozzátette, egy darabig biztosan stresszben lesznek, és nehezen fogják kiheverni az egészet. A gyermek ettől függetlenül pénteken is elment az iskolába, az édesanyja kísérte el egészen a bejáratig.
Az énekes szerint most minden segítség számíthat, különösen a kamerafelvételek, amelyek alapján remélhetőleg beazonosítható lesz az autó. Mint mondta, bízik benne, hogy megtalálják azt a járművet, amelynek színéről és méretéről a kislánya egészen pontos leírást tudott adni.
A feleségét is többen keresték, hogy miben segíthetnek, és közben több helyről hallották azt is, hogy volt már hasonló eset a környéken, csak az érintettek nem jelezték senkinek. Gudics Máté ismét hangsúlyozta: arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a szülők beszéljenek a gyerekeikkel az ilyen helyzetekről.
A megdöbbentő esemény után a település polgármestere, Bálint Istvánné is azonnal intézkedett, és a kérésének megfelelően a rendőrök sűrűbb járőrözést ígértek a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban. Ez pénteken is így történt.
A Bicskei Rendőrkapitányság elindította a büntetőeljárást „18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének kísérlete” miatt. A rendőrök tanúkat keresnek, beszerzik és elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit, valamint további intézkedéseket tesznek az elkövető azonosítása és felkutatása érdekében.
