Tizenegy éves kislányként kínáltak kokaint Hollywoodban a Logan sztárjának
A ma 21 éves Dafne Keen őszintén beszélt arról, milyen veszélyekkel szembesült gyerekszínészként a hollywoodi filmiparban. A brit–spanyol színésznő alig tizenegy esztendősen robbant be a köztudatba Hugh Jackman oldalán a 2017-es Logan – Farkas című szuperhősfilmben, és most elárulta, hogy a forgatást követő zárt körű bulikon kábítószerrel kínálták.
Keen a beszélgetés során elmondta, hogy 11, 12 és 13 éves korában is előfordult, hogy kokaint ajánlottak neki a filmesek partijain. Hozzátette, gyerekként annyit látott ebből a világból, hogy pontosan tudta, miről van szó, és határozottan nemet mondott. Mint fogalmazott, ebben a tekintetben igazi kontrollmániás, és soha nem jutott el odáig, hogy másnapos legyen.
A színésznő arról is beszélt, hogy tinédzserként hazugsággal védte ki a kortársai nyomását: azt mondta a többieknek, hogy már bevett valamit, így békén hagyták, miközben teljesen józan maradt. Felnőttként is kerüli a drogokat és az alkoholt.
Keen megható szavakkal emlékezett vissza filmbéli partnerére, Hugh Jackmanre is, aki szerinte igazi apafiguraként vigyázott rá a forgatáson. Elmondása szerint az ausztrál színész rengeteg pozitív visszajelzést és jó tanácsot adott neki, ügyelt arra, hogy senki ne éljen vissza a munkaidejével, és gondoskodott róla, hogy jól érezze magát a forgatáson. Úgy fogalmazott, Jackman a legjobb főszereplő és a legjobb filmbéli apa, akit csak kívánhat az ember.
Dafne Keen a Logan óta számos produkcióban szerepelt, többek között a Deadpool & Rozsomák és a Halálsíp című filmekben is láthatta a közönség.
