„Nem kerestek, nem fogadták a hívásaimat” – Ókovács Szilveszter máris reagált a kirúgására
Hétfőn azonnali hatállyal felmentették a Magyar Állami Operaház éléről Ókovács Szilveszter igazgatót. Az intézmény vezetését átmenetileg Ivacs Balázs veszi át, akinek a feladata az esetleges bűncselekmények gyanújának tisztázása is lesz.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár közzétette, mi derült ki az intézmény átvilágításakor; a beszámolóban többek között Ókovács havi 4,8 millió forintos fizetése is szerepelt.
A kirúgott igazgató a közösségi oldalán reagált a történtekre. Sérelmezte, hogy az átvilágítás alatt őt senki nem kereste, kérdéseket sem tettek fel neki, és a hívásait sem fogadták azóta, hogy bejelentették az intézmény működésének átvilágítását.
„Nem ismerhettem meg az Operáról nyár óta (!) kapargatott jelentést. Nem kérdeztek meg egyszer sem az »átvilágítás« során. Nem találkozott egyszer sem a párbeszéd, az élhető és emberséges Magyarország kulturális minisztere és államtitkára a legnagyobb intézményének vezetőjével, velem. Nem fogadták hívásaimat, nem válaszoltak üzeneteinkre, leveleinkre. Nem látták az előadásainkat” – írta.
Ókovács Szilveszter jelezte azt is, hogy hétfő este az ATV és a HírTV műsorában ad interjút.
