Áthelyezték P. Diddyt egy másik börtönbe, mert luxuskörülmények között élt
Sean Combs amerikai rappert, akit sokak által csak P. Diddyként ismernek, egy másik börtönbe szállították. A zenészről az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a rácsok mögött sem mondott le a luxuséletről, sőt állítólag verekedésbe is belekeveredett – utóbbi értesülést azonban a büntetés-végrehajtás határozottan cáfolta.
A korábban New Jersey államban, a Fort Dix szövetségi büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott Combsot Pennsylvaniába helyezték át. A rapper mostantól a Gregg Townshipben található Allenwood Low nevű, alacsony biztonsági fokozatú szövetségi börtönben tölti büntetését. Az átszállítást az amerikai büntetés-végrehajtási hivatal is megerősítette, annak pontos okát azonban nem közölték.
Konyak, mobiltelefon és masszázs a börtönben
A börtönben Combs állítólag különböző kiváltságokat szerzett magának, és továbbra is igyekezett fenntartani korábbi fényűző életmódját. Az értesülések szerint rendszeresen Hennessy konyakot csempésztetett be magának, emellett állítólag egy mobiltelefonnal is rendelkezett, amelyen keresztül a közösségi médiához is hozzáférhetett. A beszámoló szerint cellatársai főztek és takarítottak rá, megágyaztak neki, sőt rendszeresen meg is masszírozták. Az állításokat ugyanakkor hivatalosan nem erősítették meg.
Nem sokkal később arról jelentek meg hírek, hogy a rapper összeverekedett egy másik fogvatartottal, és sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az esetet követően Combsot állítólag a börtön egyik elkülönített részlegébe helyezték. A büntetés-végrehajtási hivatal azonban közleményben cáfolta a történteket, és leszögezte, hogy a beszámoló nem felel meg a valóságnak. Néhány nappal később egy névtelenséget kérő hivatali forrás számolt be arról, hogy a zenészt egy másik intézetbe szállították, amit később a hatóságok is megerősítettek.
Négy év szabadságvesztés
Combs ellen súlyos szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt indult eljárás, egyebek mellett korábbi barátnője, Cassie Ventura is szexuális erőszakkal vádolta meg. A rappert tavaly nyáron kétrendbeli, prostitúciós célú szállítással kapcsolatos bűncselekményben találta bűnösnek az esküdtszék. A bíróság végül négy év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros pénzbüntetésre ítélte, a büntetés időtartamába az előzetes letartóztatásban töltött hónapokat is beszámították.
