Egy évvel a tehetségkutató után zsűriszékben bizonyíthat a Megasztár felfedezettje
Alig egy éve annak, hogy a Megasztár színpadán versenyzett, máris zsűriszékbe ülhet Herceg Erika korábbi mentoráltja, Ádám Attila. A fiatal énekes egy különleges felkérésnek eleget téve október 25-én többek között a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzőjével fog zsűrizni a Csak a tehetség számít elnevezésű tehetségkutatón.
Ádám Attila neve a Megasztár előző évadában vált ismertté, amikor második helyezést ért el Herceg Erika mentoráltjaként. A fiatal előadó karrierje azóta felfelé ível, ráadásul kiderült, hogy hamarosan a zsűriszékben is bizonyíthat: az október 25-én megrendezésre kerülő Csak a tehetség számít elnevezésű tehetségkutató versenyen olyan elismert művészek oldalán kell helytállnia, mint idősebb Csonka Miklós, Csonka Mike főszervező, a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzője, valamint Kicsi Tyson, miközben az esemény sztárvendégeként Sárközi Roland gondoskodik majd a felejthetetlen hangulatról.
A Megasztár felfedezettje számára hatalmas megtiszteltetés és egyben valóra vált álom, hogy zsűritagként is kipróbálhatja magát, ezért izgatottan vág neki a feladatnak.
– Őszintén szólva, rendkívül meglepett ez a felkérés. Különleges érzés lesz a menedzseremmel zsűrizni, akivel egy közös produkcióval is készülünk az eseményre. Nemrég még én magam is versenyzőként álltam a színpadon, de hála Istennek azóta csodásan alakul az életem, és egymást követik a fellépések. Óriási elismerés számomra, hogy most már a másik oldalon is bizonyíthatok – mondta lelkesen Ádám Attila, hozzátéve: bár van benne egy egészséges drukk, biztos benne, hogy egy nagyszerű rendezvény áll előttük.
A Csonka Mike és Csonka Róbert által szervezett eseményen a győztesek nemcsak szakmai elismeréssel, hanem értékes jutalmakkal is gazdagodnak, amelyek a Universal Vibe jóvoltából kerülnek átadásra.
Ádám Attila leszögezte, hogy elsősorban a jelentkezők alázatát figyeli majd, és arra biztat mindenkit, hogy maradjanak önazonosak és merjék megmutatni saját egyéniségüket a dalokban. Ez ugyanis elengedhetetlen a sikerhez.
Az egykori megasztáros is megtalálta egyedi stílusát, és a TV2 népszerű műsora óta töretlenül ível felfelé a karrierje: amellett, hogy Varga Imivel közös, Megöl ez a szenvedély című slágere nemrégiben átlépte az egymilliós nézettséget, folyamatosan fellépésekre jár, és jelenleg is legújabb dalának stúdiómunkálataira és videóklipjére készül.
– Rendkívül hálás vagyok a Jóistennek, mert gyermekként még elképzelni sem tudtam mindezt. Emlékszem, amikor édesanyámmal a tévé előtt ülve néztük a tehetségkutatókat, és arról álmodoztunk, milyen csodálatos lenne egyszer ott állni azon a színpadon. Mára ez az álom valósággá vált – fogalmazott meghatódva Attila.
