Oláh Ibolya szakított a párjával, nehéz helyzetbe került: „Örülök, hogy még le tudom hajtani valahol a fejemet”
Oláh Ibolya, a 2003-as Megasztár ezüstérmese az elmúlt években kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt, most azonban őszintén beszélt élete jelenlegi szakaszáról. Az énekesnő elárulta, hogy nemrég szakított a kedvesével, és bár nehéz időszakon van túl, úgy érzi, a nehézségek megerősítették.
„Most éppen nem túl rózsás az életem, de azt gondolom, egyrészt ami nem öl meg, az megerősít, így én már nagyon erős lány vagyok. Másrészről azt is gondolom, hogy mások nálam sokkal rosszabb helyzetben vannak, így nem panaszkodom. Túl vagyok egy szakításon, szerencsére a nehezén is. Gyógyuló fázisban vagyok, jelen pillanatban örülök, hogy még le tudom hajtani valahol a fejemet. Újból van velem valaki, aki mellett megnyugszom, kiegyensúlyozottá válok, akivel jó együtt lenni” – mesélte.
Az énekesnő arról is beszélt, hogy kevés embert enged közel magához, de ha mégis, akkor nagyon tud szeretni és ragaszkodni. Hozzátette: szeret szeretni, imád szerelmes lenni, és szeretve is szeret lenni. Nehézségei kapcsán megemlítette, hogy gyerekkori traumái és az, hogy 14 nevelőotthonban és 4 nevelőszülőnél nőtt fel, a mai napig hatással vannak a párkapcsolataira.
A 48 éves előadó arról is beszélt, hogy mivel nevelőszülőknél és nevelőotthonban nevelkedett, nem tudja, milyen géneket örökölt. „Bajban is vagyok, amikor az orvosi vizsgálaton megkérdezi tőlem a doktor néni vagy a doktor bácsi: »művésznő, tud valamilyen örökölt betegségről?« Az ég világon semmit nem tudok. Apámat nem ismertem, anyámmal mindössze egyszer találkoztam. Köszöntünk egymásnak, és ennyi. Ő számomra egy idegen ember, soha nem is gondolok rá” – mondta.
Oláh Ibolya május 9-én énekelte el újra hosszú idő után a Magyarország című dalt, amikor felállt az új kormány. Elmondása szerint évekkel ezelőtt, amikor a dal először elhangzott, többen is megjegyezték, hogy cigány és meleg nőként nem énekelheti ezt a dalt. Egy idő után a nemzeti ünnepeken már a kokárdát sem merte a szívére tűzni, mert azt éreztették vele, hogy nem magyar. A saját himnuszra sem állt fel, csak a cigány himnuszra. Amikor felkérték a dal előadására, megkérdezte Geszti Pétertől, aki írta, hogy szerinte eljött-e ennek az ideje. „Azt mondta, igen, és tényleg. Más volt most az üzenete, most nyert értelmet” – jelentette ki.
Az énekesnő célja, hogy művészetével és személyes példájával segítsen azoknak, akik érzelmileg nehéz időszakot élnek át, erőt adva számukra.
