Megrendítő vallomást tett Hobo különleges jubileuma alkalmából

által T Balazs

Megrendítő vallomást tett Hobo a különleges jubileuma alkalmából

Földes László Hobo október 25-én a Nemzeti Színházban játssza el 600. alkalommal a „Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila-estjét. A Kossuth-díjas előadóművész a jeles alkalom kapcsán szívhez szóló levelet juttatott el szerkesztőségünkhez, amelyet változtatás nélkül közlünk.

A „Tudod, hogy nincs bocsánat” című estet 2005. január 6-án mutatták be a MU Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében, Csolti Klára díszletével, Márta István és Póka Egon zenéjével. Hobo hiányos statisztikái szerint az eddig lejátszott fellépéseken legalább 103 070 néző volt jelen.

Az énekes felidézte korábbi József Attila-műsorait is: 1991 októberében a Katona József Színházban mutatták be a „Légy ostoba” című estet, amelyet 313-szor játszott, a Budapesti Kamaraszínházban bemutatott „Milyen jó lenne nem ütni vissza estet” pedig 175 előadást ért meg. A Merlin Kommandóval a „Születésnapomra” műsorban mintegy 120-szor szerepelt. Mindezeket összeadva legalább 1200 előadásnál tart.

Hobo elmondta, hogy József Attila verseit színházakban, művelődési házakban, könyvtárakban, templomokban, apró falvakban, hajléktalanszállón, börtönökben, stadionokban, sportcsarnokokban, kocsmákban, lakásokban, kertekben, gimnáziumokban, főiskolákon, egyetemeken és kollégiumokban is előadta, kétszer vakoknak is játszott.

A költő sorait elvitte a Partiumba, Erdélybe, Bukarestbe, a Felvidékre, a Vajdaságba, Kárpátaljára, majd Moszkvába, Londonba, Párizsba, Torontóba, Chicagóba, New Yorkba, Washingtonba és Los Angelesbe is.

Az eltelt 48 év alatt koncertjein az „A hetedik” című verset több millióan hallhatták, és legtöbbjük egyszerre kiáltotta a versszakok végén: „A hetedik te magad légy!”

„Számomra ennél nagyobb elismerés nincs” – zárta levelét Hobo.

Ezt is kedvelheted