Gudics Máté a rablási kísérlet után: „Nem szeretném, ha félelemben kellene élnünk”
Egyetlen pillanat alatt ijesztő fordulatot vett egy átlagos iskolai nap, amikor Gudics Máté kislányát egy idegen férfi próbálta magához csalogatni egy autóból. A nyolcéves Lilla tudta, mit kell tennie: beszaladt az iskolába, és azonnal elmondta a tanárnőjének, mi történt. A Megasztár korábbi győztese nem szeretné, ha a történtek miatt a félelem irányítaná az életüket, de egy ideig sokkal óvatosabbak lesznek.
Gudics Máténak minden szülő rémálmát kellett átélnie, ugyanis szeptember 24-én, szerdán a bicskei iskola közelében egy idegen férfi a kocsijába akarta csalni a nyolcéves kislányát. Szerencsére az énekes gyermeke nem szállt be a gépjárműbe, hanem berohant az iskolába, ahol azonnal értesítette a tanárnőjét, aki aztán szólt Máté feleségének is a történtekről.
A Megasztár egykori győztese és a Sztárban Sztár versenyzője azt mondta, idő kell ahhoz, hogy kiheverjék a sokkot, ugyanakkor a kislány másnap is elment az iskolába, ahová az édesanyja kísérte el. A család számára az első pillanattól az volt a legfontosabb, hogy Lilla biztonságban érezze magát, és ne azt tanulja meg ebből az esetből, hogy a világ minden pontján veszély leselkedik rá. Délután autóval mentek érte, otthon pedig újra átbeszélték a történteket. A gyermekben próbálták erősíteni azt, hogy büszke legyen arra, ahogyan reagált.
– A tanároknak sikerült megnyugtatniuk, mi pedig folyamatos kapcsolatban voltunk az osztályfőnökével. Közben a rendőrségen is bejelentést tettünk, és a bicskei polgármesterrel is felvettük a kapcsolatot. (…) Nagyon megdicsértük, hogy ennyire okosan viselkedett: nem állt szóba az idegennel, nem tett eleget a kérésének, és azonnal elmondta az osztályfőnökének, mi történt – mesélte Gudics Máté, hozzátéve: ennek ellenére úgy érezték, Lillának szüksége lehet szakember segítségére is, így másnap az iskola gyerekpszichológusa beszélt vele.
A történtek előtt egyébként a kislány nagyon önállóan, egyedül közlekedett a városban. A szülők azt is megtanították neki, hogy idegenekkel semmilyen körülmények között ne álljon szóba, még akkor sem, ha valaki kedvesnek tűnik, kiskutyával, édességgel vagy a szüleire hivatkozva próbálja magához csalogatni.
– Hétéves kora óta egyedül jött haza a suliból, zeneiskolából, önállóan ment le a pékségbe. Kapott egy telefont is, amin kizárólag egymást tudtuk hívni, és természetesen felkészítettük arra, hogyan reagáljon váratlan helyzetekben – hangsúlyozta az énekes.
Máté nem szeretné, ha a történtek miatt az egész család életét a félelem irányítaná.
– Őszintén szólva még mi sem tudjuk pontosan, hogyan kezeljük ezt a helyzetet. Nem szeretném, ha ez a rossz tapasztalat felborítaná az eddigi életünket, és félelemben, a gyerekeink minden lépését kontrollálva kellene élnünk. Ettől függetlenül egy ideig természetesen sokkal óvatosabbak leszünk, egészen az ajtóig kísérjük a gyerekeket. Remélem, ez az incidens nem okoz benne maradandó lelki károsodást – fogalmazott Gudics Máté.
Az előadó korábban azt is elmondta, hogy több hasonló eset is volt már a környéken, csak az érintettek ezt senkinek nem jelezték. Az ügyet azóta már a rendőrség vizsgálja, a helyi polgármester asszonnyal együttműködve, rohamtempóban dolgoznak azon, hogy kiiktassák a társadalomból a gyanús alakot.
A Bicskei Rendőrkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének kísérlete miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben. A rendőrök tanúkat keresnek, beszerzik és elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit, valamint további intézkedéseket tesznek az elkövető azonosítása és felkutatása érdekében.
