ByeAlexnek viselkedése miatt beszólt a TV2 sztárja: kizárná őt a műsorból
Óriási felháborodást váltott ki ByeAlex viselkedése az X-Faktor egyik adásában, amikor Bódi József „Bubi” lelkipásztor produkcióját tiszteletlen megjegyzésekkel fogadta. Az eset nemcsak a nézők, hanem a szakma körében is komoly visszhangot keltett, és számos ismert előadó állt ki Bubi mellett.
A mentor már a versenyző bemutatkozását is érdektelennek nevezte, majd a produkció alatt végig beszélgetett, ami sokak szerint méltatlan és megalázó volt. ByeAlex azt is megkérdőjelezte, miért kell Máté Péter-dalokat előadni, amit Gáspár Laci azzal hárított, hogy ezek az örökzöldek a magyar zenei kultúra alapkövei.
Az ügy kapcsán Csonka Mike énekes is megszólalt, aki szerint ByeAlex viselkedése elfogadhatatlan, és azonnali következményeket kellene vonnia maga után.
„Ennyire nem lehet megalázni egy embert, ahogy Alex tette. Felháborító, őt ebből a műsorból ki kellene zárni, nem odavaló!” – mondta dühösen az előadó.
Csonka Mike szerint ByeAlex viselkedése nemcsak a versenyzőt, hanem a műsor szellemiségét is sértette. Úgy véli, hogy egy keresztény országban különösen elfogadhatatlan egy lelkipásztor megalázása, főleg akkor, ha az illető tehetséges és tiszteletre méltó.
„Én indítottam el a karrierjét. Magunk közé vettük ezt az embert, mert tehetséges, de ezzel egy életre elvették a kedvét a zenéléstől” – jegyezte meg az énekes. Úgy érzi, a mentor tartozik a közönségnek egy őszinte magyarázattal, és nem elég egy felszínes bocsánatkérés. Mike szerint a zene gyógyító erejét kellene előtérbe helyezni, nem pedig a rombolást és a gyűlöletet.
„Nem szeretném Alexet bántani, személyeskedni. Megbocsátottam neki, de amit tett, az végtelenül tiszteletlen volt. Nem volt célom beleállni, csak kiállni a versenyző mellett. Nem szabad, hogy teret adjunk a gyűlöletnek” – hangsúlyozta az énekes.
Bódi József „Bubi” nem ismeretlen a zenei világban: korábban olyan neves előadókkal lépett fel, mint Tóth Vera vagy a Finuccsi Bros, és tehetségkutatókban is szerepelt már, ahol nagy sikert aratott. A mostani fellépése előtt azonban komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, hiszen egy medencecsontsérülés miatt három hónapig alig tudott járni, mégis vállalta a szereplést.
A mentorok közül Majka ezúttal is kiállt mellette, ahogyan Gáspár Laci is védelmébe vette a produkciót, különösen a dalválasztás kapcsán.
Csonka Mike – a Sztárban Sztár leszek! korábbi évadának szereplője – szintén hangsúlyozta, hogy a magyar zene gyökerei – például Máté Péter, Balázs Fecó vagy Cserháti Zsuzsa munkássága – meghatározók, és a fiatalabb generációk számára is relevánsak.
Az eset kapcsán a közösségi médiában is hatalmas vita bontakozott ki, Csonka Mike videói pedig már több százezres nézettségnél járnak. A zenész célja nem az, hogy személyeskedjen vagy támadja ByeAlexet, hanem hogy felhívja a figyelmet a tisztelet fontosságára, különösen egy olyan műsorban, amelynek a tehetségek támogatása lenne a lényege.
