Kiszel Tünde 26. naptára készül, a részletek egyelőre titkosak
A naptárdíva rajongói fellélegezhetnek: a nagy hagyomány jövőre sem szakad meg. Kiszel Tünde bejelentette, hogy 2027-ben is új kiadással jelentkezik, ráadásul már készül is a következő különleges sorozat.
Kiszel Tünde naptárának története immár több mint negyed évszázados. Az első kiadás óta évről évre újabb és újabb fotósorozattal örvendezteti meg a közönséget, az elmúlt 25 évben pedig szinte minden elképzelhető tematika megjelent már a lapokon. Volt hercegnős, cirkuszos, Barbie-s, történelmi és még 3D-s kiadás is, így valószínűleg nem könnyű évről évre valami újat kitalálni.
A 2026-os naptár különleges mérföldkő volt: ez volt a jubileumi, 25. kiadás. A fotózásnak Horvátország adott otthont, a végeredmény pedig ezúttal sem maradt visszhang nélkül. A naptárdíva rajongói már jó előre várták az új sorozatot, amely a negyedszázados hagyomány előtt is tisztelgett.
Most pedig immár hivatalos: a sikerszéria folytatódik, 2027-ben is lesz Kiszel Tünde-naptár. „Immár 26 éve minden évben megjelenik és most is nagy szeretettel készülök az újabb különleges kiadásra” – jelentette be Tünde a közösségi oldalán.
A részleteket azonban egyelőre homály fedi. Nem tudni, milyen témát választott ezúttal a naptárdíva, és az sem derült még ki, hol készülnek majd a következő fotók. Egy biztos: a 26. kiadás koncepcióján már dolgoznak, így a rajongóknak ismét lesz mire várniuk.
Kiszel Tünde az elmúlt években mindig igyekezett különleges ötletekkel előrukkolni, ezért most is nagy a találgatás, vajon mi lesz a fő irányvonal. Azt pedig már most borítékolhatjuk: 2027-ben sem marad üresen a fal azoknál, akik minden évben beszerzik a naptárdíva legújabb kiadványát.
