Leírhatatlan fájdalom és káosz: egy hajszálon múlt Kozso élete
Kozso, az Ámokfutók frontembere 2001 szeptemberében az Egyesült Államokban turnézott zenekarával. A New Jersey-ben tartott sikeres koncert után másnap New Yorkban várták volna a következő fellépést, szabadidejükben pedig városnézést terveztek. Célpontjuk a World Trade Center ikertornyainak kilátója volt.
A stáb női tagjainak hosszabbra nyúlt készülődése miatt azonban néhány perces késéssel indultak útnak. Ez a kis csúszás végül az életüket mentette meg, hiszen ha időben érkeznek, éppen a tornyok tetején tartózkodtak volna, amikor a repülőgépek becsapódtak.
Az énekes úgy fogalmazott, hogy ha a csajok nem sminkelnek egy kicsit tovább, ők pontosan akkor lettek volna fent a torony tetején, amikor a csapás érte az épületet. Hozzátette: a mai napig hisz benne, hogy ez nem a véletlen műve volt, az őrangyalaik vigyáztak rájuk.
Amikor végül elindultak Manhattan felé, már érezhető volt a feszültség és a káosz a városban. A tornyok közelében szembesültek a felfoghatatlan tragédiával: a gomolygó füsttel, a menekülő emberek tömegével és a pusztítás borzalmas látványával.
Kozso és csapata, akik nemzetközi producerként és operatőrként is dolgoztak, a megfelelő sajtóengedélyek birtokában a helyszínen maradtak, hogy dokumentálják a történteket. A zenész szerint a fájdalom és a káosz leírhatatlan volt, és mély nyomot hagyott benne.
Elmondta, hogy a metróval sem lehetett normálisan közlekedni, a megállók le voltak zárva, csak jóval arrébb tudtak feljönni a felszínre. Mivel független producerként rendelkeztek a megfelelő sajtóengedélyekkel és kártyákkal, beengedték őket az elzárt területek közelébe. Kamerát ragadtak és dokumentáltak mindent, beszéltek azokkal az emberekkel, akik kétségbeesetten keresték a szeretteiket a romok és a halottak között.
A tragédia pillanataiban Kozso igyekezett Magyarországra is eljuttatni a híreket. Amikor tanúja volt az első becsapódásnak, majd a tornyok összeomlásának, azonnal telefonált a magyar rádióknak, hogy élőben számoljon be az eseményekről. Visszaemlékezése szerint remegett, beszélni is alig tudott a sokktól, a rádióban először azt hitték, hogy csak hülyéskedik, vagy valami rossz tréfáról van szó, nem akarták elhinni, hogy ez a valóság.
Az amerikai légteret a támadások után teljesen lezárták, így Kozsóék csaknem két hétig nem tudtak hazatérni. Amikor végül visszaérkeztek Magyarországra, az általuk készített felvételeket és interjúkat átadták a hazai televízióknak, hogy a magyar közönség is láthassa a tragédia emberi oldalát.
Kozso számára a mentőcsapatok munkája mindig is különleges jelentőséggel bírt, hiszen édesapja testvére elismert tűzoltóparancsnok volt Magyarországon. A New York-i események után ez a tisztelet még inkább elmélyült benne. Elmondta, hogy a koncerteken azóta sem csak a közönséget ünnepli, a mentőket, a tűzoltókat, a rendőröket tapsoltatja meg újra és újra, mert amit azok az emberek a Ground Zerónál tettek, az maga a csoda, és az emberéletnél nincs drágább.
A tragédia feldolgozása hosszú évekig tartott számára. Bár rendszeresen dolgozott az Egyesült Államokban, közel húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy visszatérjen a tragédia helyszínére. Végül 55 évesen látogatott el az új One World Trade Centerhez, ahol a kilátóból újra megcsodálhatta a várost. Ez az élmény segített neki lezárni a múltat és megérezni az újrakezdés erejét. Kozso ma is hálával gondol arra, hogy életben maradt, és úgy érzi, a sors második esélyt adott neki.
