Takács Nikolas bevallotta: kiskorában fakanállal verték el, annyira akaratos volt
Takács Nikolas már gyermekkorában arról álmodott, hogy énekes lesz. A felvidéki származású előadó hároméves korától énekelt otthon, szülei pedig büszkék voltak rá. Bár szép hangja volt, akaratos gyermeknek bizonyult, és elmondása szerint emiatt otthon többször is megverték.
Az énekes gyerekként az akkor Csehszlovákiához, ma Szlovákiához tartozó Galántán élt, ott született és nevelkedett, később Pozsonyban járt konzervatóriumba. Húszéves korában költözött Budapestre. Fiatalkorát felidézve elárulta, hogy szülei többször is elverték, mert annyira akaratos volt.
– Pofont nem kaptam, viszont anyu néhány fakanalat eltört a hátamon. Akaratos gyerek voltam. Amit a fejembe vettem, azt meg is csináltam, nem lehetett lebeszélni róla – vallotta be Takács Nikolas.
Az énekes több év kihagyás után tért vissza a képernyőre a Sztárban Sztár 2026-os évadában. Korábban az X-Faktorban vált országosan ismertté, és elárulta, hogy egy hollywoodi út hozta meg a kedvét a versenyzéshez és a tévés szerepléshez. Az utóbbi két alkalommal is ő lett a műsor adásgyőztese.
Nikolas rendszeresen ad koncerteket országszerte, első lakását azonban csak hét évvel ezelőtt tudta megvásárolni. – A 7. kerületben egy nagypolgári lakást sikerült megvennem 2019-ben. Szép tágas, szeretem, a mai napig ebben az ingatlanban lakom. De az álomotthonom az Andrássy úton vagy a Szabadság téren lenne – mesélte első ingatlanjáról.
