Két hét után véget ér az RTL sikerműsora, jön helyette a Hotel Blöff
Befejeződik az RTL népszerű menekülős realityje, a A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! – számolt be a Blikk. A műsor október 26-án indult, ám két hét elteltével, csütörtök este már véget is ér, és jövő héttől, november 9-től a Hotel Blöff veszi át a helyét 20 órától a főműsoridőben.
A játék legizgalmasabb szakaszához érkezett, amikor a versenyzőknek a barcelonai repülőtérre kellett eljutniuk. A szabályok szerint az érkezési sorrend döntött a kiesésről, így a leglassabb párosok számára véget ért a verseny. Sebestyén Balázsék gyorsaságuknak köszönhetően előnybe kerültek, és ezzel meghatározták a kiesési sorrendet is. Két páros számára Barcelonában ért véget a kaland: Vályi István és Lakatos Laci, valamint Frey Timi és Zsigmond Angi már nem tudtak bejutni a fináléba.
A döntőbe így már csak Puskás Peti és a hozzá csatlakozó Ember Márk, Istenes Bence és Csobot Adél, illetve Kabát Peti és Torghelle Sándor jutott el, akik Frohner Fecót és Sebestyén Balázst kaphatják el az RTL műsorában. A budapesti döntő folytatása csütörtök este várja a nézőket az RTL műsorán, illetve az RTL+ Premiumon.
