Gyászol a Játékszín társulata, váratlanul elhunyt a színház mestere

által T Balazs

Gyászol a Játékszín társulata, váratlanul meghalt a színház mestere

Életének 73. évében váratlanul elhunyt Krsztovics Sándor, a Játékszín színpadmestere és szcenikusa. A szomorú hírt Bank Tamás, a teátrum igazgatója és a színház közössége osztotta meg a Játékszín Instagram-oldalán.

Krsztovics Sándor a kezdetektől a Játékszín csapatát erősítette. Több mint öt évtizedes színházi tapasztalatát állította a teátrum szolgálatába, és fáradhatatlanul dolgozott az előadások létrejöttéért, valamint azért, hogy azok az ország számos pontjára eljuthassanak.

Munkásságát Magyar Arany Érdemkereszttel is elismerték, emellett ő volt a Játékszín első Életmű-díjasa is. A színház közössége szeretettel és tisztelettel emlékezik rá, a Játékszín pedig saját halottjának tekinti.

Bank Tamás megható sorokkal búcsúzott a színház közösségi oldalán: „Sanyi bácsi a kezdetektől velünk volt. Tudására, munkájára és emberségére mindig számíthattunk. Kedves személyisége, a színház iránti szeretete és elkötelezettsége miatt mindenki tisztelte és szerette. Hiánya hatalmas űrt hagy maga után közösségünkben.”

Az igazgató hozzátette: „Kedves Sanyi bácsi! Köszönünk mindent. Emlékedet tisztelettel, szeretettel őrizzük.” A színház őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának és szeretteinek.

Ezt is kedvelheted