A börtön fenegyerekének Aurelio tanított németül, elképesztő mondatokra várt

által T Balazs

Aurelio németül tanította a börtön fenegyerekét, elképesztő mondatokra volt kíváncsi

Egészen döbbenetes történetet elevenített fel Aurelio a börtönben töltött időszakából. A realitysztár 2022-ben rettegve vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol az első napokban komoly félelmekkel kellett szembenéznie. Arra azonban aligha számított, hogy végül éppen azt a rabot kell majd németül tanítania, aki korábban megfenyegette.

„Az egyik, aki már az első napon bekóstolt, az egész munkahely legkeményebb csávója volt. Senki nem mert neki visszaszólni, nagyon zorall csávó volt. Majdnem elsírtam magam, de később valahogy kialakult köztünk egy jó kapcsolat” – idézte fel közösségimédia-oldalán megosztott videójában Aurelio, akit meglepő módon éppen ez a rab kért meg arra, hogy tanítsa németül. A realityszereplő ugyanis Svájcban született, így kiválóan beszéli a nyelvet.

„Azt mondta, minden nap ad öt szót, én pedig fordítsam le neki a zárkában, és másnap hozzam le” – folytatta Aurelio, akinek a rabtársa azonban hamar ráunt a szótanulásra, így egy idő után inkább azt kérte, mondatokat fordítson le neki. És nem is akármilyen mondatokra volt kíváncsi.

„Közölte, hogy ő mondatokat akar tanulni. Én meg kérdeztem, hogy milyen mondatokra kíváncsi. Az egyik kedvenc szlogenje az volt, hogy »Gyere, lovagolj meg!«, ezt nyomta mindenkinek az egész munkahelyen, de senki nem mert neki visszaszólni” – idézte fel Aurelio, aki végül a rabtársa kérésének eleget téve ezt a mondatot is megtanította neki németül. A kifejezés annyira megtetszett a férfinak, hogy később már a németül egyáltalán nem beszélő őröknek is előszeretettel mondogatta.

Ezt is kedvelheted