„Azt mondta, szeret, adott egy csókot, többet nem találkoztam vele” – az özvegy szívszorító története az öngyilkos válogatott kapus utolsó óráiról
Teresa Enke, az egykori német válogatott futballkapus, Robert Enke özvegye most először beszélt részletesen arról a napról, amikor a Hannover, a Benfica és a Barcelona egykori játékosa önkezével vetett véget az életének. A beszámolója bepillantást enged a 32 évesen öngyilkos játékos utolsó óráiba. Pontosan 17 év telt el azóta, Teresa pedig úgy érezte, már tud beszélni a nyilvánosság előtt arról a tragikus napról.
Robert Enke utolsó óráiban semmi sem utalt a tragédiára, búcsúlevelet hagyott hátra. A futballkapus évekig depresszióban szenvedett, amiről a nyilvánosság nem tudott.
Enke özvegye a „Wie geht’s? Mit Robin Gosens” című podcastban részletesen elmesélte, hogy előző este semmi sem utalt a közelgő tragédiára. Az estét együtt töltötték a kanapén. Mielőtt lefeküdtek, a férje megölelte, megcsókolta, és azt mondta: „Szeretlek.” Ő így válaszolt: „Én is szeretlek, drágám.” Abban a pillanatban meg volt győződve arról, hogy a futballista állapota javult.
Másnap – 2009. november 10-én – a Hannover kapusának elvileg szabadnapja volt, nem kellett edzésen jelentkeznie. Ennek ellenére bejelentette, hogy elmegy a klub edzőközpontjába. Mielőtt elindult, egy pillanatra visszatért, hogy adjon a feleségének egy csókot. „Ezután soha többé nem hallottam felőle” – emlékezett vissza Teresa Enke.
Amikor leszállt az este, és a férje még nem tért haza, ő pedig szirénákat hallott kintről, nyugtalanság fogta el. Eleinte nem hozta összefüggésbe a szirénákat Roberttel, „de rossz előérzetem volt” – mesélte. Ezután felvette a kapcsolatot Robert ügynökével, Jörg Neblunggal, aki szintén nem tudta elérni a kapust. A Hannover 96 kapusedzőjével folytatott későbbi telefonbeszélgetésből kiderült, hogy aznap nem is tartottak edzést. „Ez volt az a pillanat, amikor azt gondoltam: »Basszus!«” – mondta Teresa Enke.
Neblung azt tanácsolta neki, nézzen körül a házban, hátha hagyott valamilyen üzenetet. Végül a hálószobában talált egy búcsúlevelet. Ezután útnak indult, és követte a szirénák hangját. Amikor a helyszínre ért, eleinte nem engedték oda, de legbelül már tudta, mi történt. „Nem tudom, miért, de tudtam” – mesélte. Minden olyan volt, „mint egy filmben”, és roppant „zavaros”.
Teresa Enke már másnap kiállt a sajtó elé, amey döntését akkor a következő szavakkal indokolta: „Beszélni akarok. Tartozom neki ennyivel… Egyszerűen elmondjuk az igazat.”
Nem tudta feldolgozni a kislánya halálát
Az özvegy bevallotta, hogy „elege volt” a hazugságokból, amelyeket éveken át tartottak fent a férje egészségi állapotával kapcsolatban. Robert Enke évekig depresszióban szenvedett, de ezt titokban tartotta a nyilvánosság előtt. Egy súlyos sorscsapás már 2006-ban is érte a családot: a kislányuk, Lara szívbetegség következtében elhunyt. A podcastban Teresa Enke hangot adott annak a meggyőződésének, hogy férje soha nem tudta megfelelően feldolgozni ezt a veszteséget. Bár a futball egyfajta menekülőútként szolgált számára, a pszichés problémáit nem tudta megoldani.
Az utolsó útján Robert Enke meglátogatta a kislánya sírját is, és egy ottani szívre a következő szavakat írta: „Lara, apa jön!” Ezzel kapcsolatban Teresa Enke megjegyezte: „Az édesanyám azt állította, nem Robert, hanem ő írta rá, de ez nem igaz. Ismerem a kézírását.”
A férje halála után Teresa Enke létrehozta a Robert Enke Alapítványt, amely a depresszióval kapcsolatos társadalmi tudatosság növelésének és az érintettek támogatásának szenteli magát.
