Félrevezető az ügynökakták megnyitásának ígérete a kutató szerint
Mező Gábor múltkutató történész szerint félrevezető és „nagy hazugság” a politikai szereplők azon ígérete, hogy „kinyitják az ügynökaktákat”, mivel az állambiztonsági iratok jelentős része valójában korábban is kutatható volt, bárki belenézhetett a saját magáról vagy a családjáról készített iratokba. A szakértő szerint ráadásul a kommunista rezsimeknél, Rákosi és Kádár alatt sem a párthoz hűeket szervezték be, azok maguktól is jelentettek mindent.
November 4-től indul a nyitottaktak.hu
November 4-től élesedik a nyitottaktak.hu oldal, ahol bárki betekinthet az állambiztonsági múltba. Eddig mindenki csak a rá vonatkozó történeti dokumentumokat nyithatta meg, mostantól viszont a név és a személyes adatok megadása után idegenekre is rá lehet keresni az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának digitalizált adatai között. Ez még úgy is így van, hogy a rendszerváltás idején – és az azt megelőző mágnesszalag-törlések során – az ügynöklisták és a kulcsfontosságú hálózati iratok jelentős részét szándékosan megsemmisítették vagy eltüntették.
Kit kellett beszervezni?
Mező Gábor szerint a beszervezés lényege az volt, hogy a rendszerhű kommunistákat, párttitkárokat, gyár- és iskolaigazgatókat, termelőszövetkezeti elnököket, katonatiszteket, önkéntes rendőröket nem szervezték be, mert azok maguktól jelentettek mindenkiről mindent. Akit be kellett szervezni, azt pont azért szemelték ki, mert önként nem volt hajlandó jelenteni. A beszervezési rendszer piramis volt: az alján a beszervezettek vagy beszervezni próbáltak, többnyire zsarolással; felette az ártatlanok, akikről a jelentések készültek; majd az önbuzgalomból jelentők; a tartótisztek; és a csúcs alatti szinten a szigorúan titkos állambiztonsági alkalmazottak.
Régi sebek szakadhatnak fel
A kutató szerint az akták megnyitásával csak a kommunista rezsimek idején megzsarolt kisemberek kerülnek újra a porondra, a konkrét háttér elemzése nélkül. Példaként említette egy 56-os hős esetét, akit a forradalom után megvertek, megfenyegettek, a gyerekeivel zsarolták, így aláírt, és három évig jelentett. A dossziéban az is benne maradt, hogy bántalmazás miatt engedett a hatalomnak. Ha az özvegye megtudja, hogy a hősként tisztelt férje ügynök volt, belehalhat – tette hozzá. Megemlített egy szerzetest is, aki meggyónta vezetőjének, hogy beszervezték; ez holnaptól nyilvános, jöhet a megbélyegzés.
Novák Dezső esete
Mező Gábor elmondta, eleinte ő is örült, ha egy ügynököt lebuktatott, ám a konkrét esetek elemzésekor már más volt a helyzet. Ilyen volt Novák Dezső, a Fradi egykori játékosa, később edzője esete, akit megbélyegeztek, amiért az akkori sztárok, Albert Flórián és Varga Zoltán életéről jelentett az állambiztonságnak. Amikor az ügynök jelentette, hogy lebukott, mert az öltözőben egy téglát akasztottak a mezére. Novák az állambiztonsági források szerint vásárolni akart egy Opelt, a saját emlékei szerint végül egy csempészéssel bukott le, és döntés elé állították: vagy aláír, és akkor nem teszik tönkre a karrierjét – egy kisgyereke volt, a másikkal éppen várandós volt a felesége –, nem zárják börtönbe, vagy vállalja a másik utat. Ekkor már olimpiai bajnok Európa-klasszis volt.
Ki az áldozat, ki a bűnös?
A kutató szerint nem egyértelmű, ki az áldozat, ki a bűnös. Az egész ügynökkérdés egy ördögien összetett, aljas rendszer volt, egy politikai furkósbot. Le lehetett járatni vele korábban Csurka Istvánt vagy éppen Torgyán Józsefet, akik ugyan nem jelentettek, de szerepeltek az aktákban, próbálkozott velük a rendszer. Most a rendszerváltás óta eltelt idők politikai szereplői, családtagjai következnek. Mező Gábor szerint az igazi bűnösök, a diktatúra irányítói, fő szekértolói sohasem lettek felelősségre vonva, sőt, aki akarta, átmentette a hatalmát, a kapcsolatrendszerét.
Így kell keresni az aktákban
A november 4-én nyíló nyitottaktak.hu oldalon a mágnesszalagok, az úgynevezett 6-os kartonok – kiket szerveztek be, illetve kiket akartak beszervezni – és a beszervezési naplók lesznek elérhetőek, az úgynevezett „B dossziékat” 2027. február 25-én nyitják meg. A honlap elmagyarázza, melyik iratcsomag mit tartalmaz, lesz külön útmutató az állambiztonsági szakzsargonhoz is. A megnyitott aloldalra – mágnesszalag, 6-os akta, beszervezési napló – kattintva a „keresés” gombbal lehet továbblépni, amiben névre, születési adatokra lehet keresni. Bárki bármilyen nevet beírhat a keresőfelületre, a rendszer pedig kiadja az eredményt. Ha a keresés találatot eredményez, a keresés elindítója egy táblázatot kap, ami azokat az adatokat tartalmazza, hogy a keresett személyről milyen adatokat tartalmaz a rendszer, és azok részleteit hol találhatja meg.
