Hogyan lett milliárdos George Lucas? A telefonszámának köszönheti

által T Balazs

Így lett milliárdos George Lucas, a telefonszámának köszönheti

Los Angelesben napok óta özönlenek az emberek George Lucas és felesége új múzeumába, amely a vizuális kultúra előtt tiszteleg a festményektől a képregényeken át a filmig. Az intézmény megvalósítása közel egymilliárd dollárba került, és olyan álmot váltott valóra, amelyet a rendező közel húsz évvel ezelőtt fogalmazott meg.

Az új múzeum a Dél-kaliforniai Egyetem mellett kapott helyet, ahol Lucas és Steven Spielberg is tanult. San Francisco és Chicago elzárkózott a kezdeményezés előtt, végül Los Angeles mondott igent a tervre.

A 82 esztendős Lucas vagyona meghaladja a négymilliárd dollárt, amely elsősorban a Csillagok háborúja és az Indiana Jones filmek jogdíjaiból származik. 2012-ben produkciós cégét eladta a Disneynek, az összeg felét készpénzben kérte, a többit Disney részvényekben, így a stúdiót a háttérből is befolyásolhatja.

Első filmjét 1971-ben készítette Robert Duvall főszereplésével. A futurisztikus történet arról szól, hogy a káoszba futott emberiség föld alatti városokban él, android rendőrök irányítják, de egy rab kitör a rabságból. A rabokat számokkal azonosították: Duvall a THX 1138-at kapta. A magyarázat egyszerű: 849-1138 volt Lucas telefonszáma. Az akkori készülékeken a számok fölött betűk is szerepeltek, így lett a 8-asból T, a négyesből H, a kilencesből X.

A 1138 a rendező védjegye, szinte minden filmjében felbukkan. Az eredeti, 1971-ben készült verziót a Warner Bros. filmstúdió csak jelentős változtatások árán fogadta el. Lucas bedühödött, megalapította a Lucasfilmet, amely a szórakoztatóipar sikertörténetévé vált.

Vagyonának több mint felét kulturális és jótékonysági célra fordítja, ebből épült meg a 100 000 négyzetméteres galéria, amely 30 kiállítótermet és 2 mozit is tartalmaz.

Ezt is kedvelheted