Május 1.: Ünnep vagy kényszer?
A kommunista éra május 1-jére vonatkozó grandiózus parádéi egy puszta giccsparádét formáltak az „elvárt ünneplés” égisze alatt. Vörös zászlók és gigantikus molinók hirdették a rendszer dicsőségét, miközben Marx, Engels és Lenin arcképei rajzolták meg az elnyomás vizuális keretét. A munkásság élete azonban nem tükrözte ezt a mesterségesen fenntartott eufóriát.
Hiába próbálták az eseményt karneváli színekre festeni, a részvétel szinte kötelező volt. A párt és a munkahely éber szemekkel figyelte, ki maradt távol a sorból, ki lógott ki a képmutató dallamból. Az elnyomás jelentőségéhez méltón, a Felvonulási tér zsúfolt forgataggá vált, ahol a brigádok kézfeltartott parancsra vonultak hátborzongató egyhangúsággal.
Kötelező színjáték a színpompás látszat alatt
A szocializmus gépezete mégis megpróbálta az ünnepet az emberekhez közelebb húzni. A felvonulásokat követő események lassan majálisként éltek tovább, vidámparkkal, állatkerttel, cirkusszal és lufival. Az állami rituálék sörrel és virslivel próbálták oldani a társadalom kínos kényszerérzetét, amely ezen a vörös rituálén áthatott. A gyermekek üdítőjétől az idősebb generáció pohár söréig minden a kötelező mosolyokról és káprázatos álcázásokról szólt.
A tribünön álló pártvezetők mosolygása aligha oldotta az alattvalói arcokon megjelenő, szánalmasan átlátszó lelkesedést. Mindeközben a „termelési csodákról” szóló beszámolók áradata zúdult a hangszórókból, miközben a nézők vélhetően jobban vágytak volna elfelejteni a hivatalos szónoklatok zengését.
A mulatságot átható propaganda
A május elseje csúcseseménye a „Felvonulók kérték” című műsor volt, amely hamisan ígérte a közönség kívánságainak teljesítését. Valójában egy előre megszabott listából választhatott a „felkért” közönség. Ez az álszent gesztus pontosan tükrözte a rendszer hozzáállását – az állami irányítás nyomása alatt minden spontaneitástól mentes ez a műsor csupán a propaganda eszköze maradt, amelyet humoristák később keserű iróniával állítottak pellengérre.
Ahogy a vörös zászlók és jelszavak árnyékában múlatták az időt, úgy a hivatalos ünnepet is egyre inkább a közömbösség és a titkon táplált elégedetlenség légköre lengte be. Kétségtelen, hogy ez a látszólagos ujjongás olyan sebeket ejtett a társadalmon, amelyek még évtizedekkel később is érezhetőek.
A megidézett nosztalgia ellenére a május elseje emlékeiben egy groteszk ellentét maradt meg. A díszletezett mosolyok mögött élesen kirajzolódik egy olyan korszak képe, ahol az egyéniség elveszett az uralkodó ideológia előírt lépései között.
Forrás: www.blikk.hu/aktualis/belfold/majalis-retro-szocializmus/dcvn0hz
