Verebes István drámai vallomása: kórházi kezelés és életfordulópont
Verebes István, hazánk ikonikus színész-rendezője újra reflektorfénybe került, ezúttal azonban egy nagyon személyes és megrendítő történet kapcsán. A művész idegösszeomlással került kórházba, miután otthonában olyan mélypontra jutott, hogy fizikai és lelki állapota kritikus helyzetbe sodorta. „Az ágyon ültem, de úgy éreztem, nem tudok fölállni.” – vallotta be drámai részletességgel. Ezt követően barátai segítségével szállították kórházba, miközben már a kocsiban is sírógörcsök gyötörték őt.
A megérkezésekor az orvosok még azt feltételezték, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. A helyzet súlyosságát csak fokozta, hogy Verebes szinte kábult állapotban, teljesen összetörve engedte át magát a kezelésnek. „Kimossák-e gyomrom? Mondtam, mossátok” – idézte a színész, aki ekkor már teljes amnéziában szenvedett. Ezen állapota fél évig tartott, és ezalatt folyamatosan csökkentek a napi sírógörcsei, míg végül képes volt szembenézni önmagával.
A múlt árnyai: családi viszály és örökké tartó bűntudat
A trauma gyökerei mélyen gyulladtak meg életében; saját maga által is bűnösnek tartott időkben, amikor több traumát is egyszerre próbált feldolgozni. „Egyszerre minden… válás, új házasság, rendszerváltás, és hihetetlen munkamennyiség – ez mind rajtam egyszerre ütött ki” – magyarázta. A múlt fájdalmas szembesítései arra kényszerítették, hogy újraértékelje, mit szeretne az életéből kihozni, és milyen emberként akar tovább élni.
A feleség és a vidéki nyugalom mentőöve
Verebes István szerencséjére a családi háttér és az életben végrehajtott drasztikus döntései, mint például Budapest elhagyása, kulcsszerepet játszottak abban, hogy újra megtalálja önmagát. Közel három évtizeddel ezelőtti döntése, hogy feleségével vidékre költözik, talán az egyik legfontosabb mérföldkővé vált számára. A művész egy korábbi esetet is felelevenített, amikor az elmúlás gondolata először érintette meg: „Megtapasztaltam az elmúlás szelét. Tudtam, ha így folytatom, a halálom napjai megszámoltattak.”
A szembenézés hosszú útja
Verebes végső, megrázó szavai arról árulkodnak, hogy a legnagyobb harcot mindannyian önmagunkkal vívjuk. „Szembe kellett néznem a bűneimmel, mulasztásaimmal, azzal, hogy ki is vagyok én.” Ezek a sebek és tanulságok valószínűleg nem gyógyulnak be nyomtalanul, ám az élethez való ragaszkodása, a családi kötelékek és az önvizsgálat képessége újjáépítette a művészt egy törékeny, de erős emberi lénnyé, akiben az újrakezdés szikrája tovább pislákol.
Forrás: www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/verebes-istvan-idegosszeomlas-korhaz/3tbcfz4
