Rippel Feri halálközeli élményéről vallott: „Eljött értem a kaszás”
Rippel Ferenc artistaművész egy mélypontnak számító éjszakán úgy érezte, közel került a halálhoz, és ez az élmény alapjaiban változtatta meg az életét. A Te Kék Zónád legújabb adásában idézte fel a történteket: „Volt egy mélypontom, amikor egyik este majdnem eltávoztam innen, szerintem eljött értem a kaszás. Elkezdtünk beszélgetni, és azt mondta, ha ezt így folytatom, ennek nagyon gyorsan vége lesz.”
Az artista elmondása szerint éjjel kettőkor arra ébredt, hogy 180-as a pulzusa, izzadt, és úgy érezte, itt a vég. Mindezt az egész napi stressznek, a hibás étkezésnek és a rossz berögzüléseknek tulajdonította. Másnap már alig várta, hogy kivilágosodjon, és azonnal elindult egy úton – célként pedig a százéves életkor megélését tűzte ki maga elé, mondván, a testünket nem lehet hátrasorolni.
Az eset ráébresztette a testi és lelki egészség fontosságára, és tudatosan az egészséges életmód felé fordult. Korábban is érdeklődött a természetes gyógymódok iránt, az élmény után azonban még elkötelezettebben foglalkozott velük: kitanulta a csontkovács mesterséget, és ma már hivatalosan is ezen a területen dolgozik.
Elmondása szerint testvérével több ezer fellépésen vannak túl, és ahhoz, hogy a napi három előadást bírják, szükségük volt valamire, ami feltölti a testüket. Ezért kezdett biohackeléssel foglalkozni, elmélyült az anatómiában, és harminc éve dolgozik a szervezete egységbe hozásán. Egyre többen kértek tőle tanácsot, ezért hitelesítette a tudását, és ma csontkovácsként segít a harmonikus, egészséges test elérésében.
Az 55 éves világrekorder munkájának egyik példája Növényi Norbert, akit Bárdosi Sándor kísért el hozzá kezelésre. Rippel Feri szerint Növényi hátának középső részén van némi meszesedés, a karjánál és a térdénél is akad min dolgozni, de mindez rendszeres kezeléssel és otthoni gyakorlatokkal helyrehozható – három-négy év alatt akár meg is szűnhetnek a problémák. Hozzátette: a cél a százéves életkor megélése, ami egyáltalán nem lehetetlen, fél év alatt pedig akár csúcskatonát is lehetne faragni Növényiből vagy Bárdosiból, csak tenni kell érte, fel kell állni a kanapéról, és foglalkozni kell az egészséggel.
Rippel Feri korábban arról is beszélt, hogy bár 54 éves, genetikai tesztek alapján az egészségi állapota 34 évesnek felel meg, vagyis húsz évet letagadhatna a korából. Ennek megtartása érdekében egy nap csak egyszer eszik, és több alkalommal hangsúlyozta, hogy sokat tesz az egészsége megőrzéséért, valamint hosszú életre vágyik.
