60 éves lett a botrányhős sztárséf, Gordon Ramsay

által T Balazs

Provokatív stílusa tette világhírűvé: 60 éves lett Gordon Ramsay

Hatvanadik születésnapját ünnepli Gordon Ramsay, a világ egyik legismertebb séfje, akinek éttermei eddig összesen 17 Michelin-csillagot érdemeltek ki. A skót szakácsot elsősorban nyers modora és provokatív stílusa tette ismertté, éttermeit pedig kemény kézzel, botrányoktól sem mentesen vezeti.

Ramsay 1998-ban nyitotta meg első saját éttermét a londoni Chelsea-ben, amely ma már három Michelin-csillagot visel. Egy évvel később a Ramsay – Forráspont című műsorával a televízióban is berobbant, ahol a nézők megismerhették a konyhában elsütött kreatív trágárságait. Későbbi sorozataiban, például A konyha ördögében vagy A pokol konyhájában is rendszeresen inzultálta azokat, akik tőle akartak tanulni, A fickó F-fel című műsora pedig egyenesen egy angol káromkodásról kapta a nevét.

A séf nemcsak a képernyőn viselkedett néha vállalhatatlanul, saját éttermeiben sem kímélte az alkalmazottakat vagy a vendégeket. Híres eset volt, amikor kidobta egyik vendéglátóhelyéről a neves ételkritikust, A. A. Gillt, aki épp Joan Collins színésznővel vacsorázott. „Ramsay csodálatos séf, de emberként másodosztályú” – jegyezte meg később Gill, amire Ramsay az önéletrajzában válaszolt: mint írta, nem bánta, ha a kritikus az ételeire tett megjegyzést, a személyes inzultust azonban nem volt hajlandó eltűrni.

A konyhai személyzettel is akadtak összetűzései, egy alkalommal a cukrásza kihívta rá a rendőrséget. Ennek ellenére rengetegen szeretnének neki dolgozni, a jól bevált embereihez pedig Ramsay is ragaszkodik: egy 2005-ös interjúban arról számolt be, hogy az eredeti személyzetének 85 százalékát megtartotta.

Idén nyáron Budapesten nyitotta meg első közép-európai éttermét, amely a belvárosi Dorothea Hotelben kapott helyet. A Gordon Ramsay Bar & Grill a brit grillkonyhára épülő kínálat mellett magyar ihletésű fogásokkal várja a vendégeket.

Sajátos stílusából a lánya esküvőjén is adott egy kis ízelítőt 2025 végén: az eseményre nem hívták meg a vőlegény családját, ami Ramsay-nek alkalmat adott a beszólogatásra, ünnepi beszédét azonban sokan kellemetlennek tartották. Újdonsült veje valószínűleg nem döbbent meg túlzottan, hiszen korábban a budapesti legénybúcsúján is együtt bulizott a szakáccsal.

Ramsaynek hat gyermeke született feleségétől, a pedagógusként dolgozó Tana Hutchesontól. Tilly nevű lánya szintén feltűnt már néhány főzőshow-ban, ám a séf korábban kijelentette, hogy egyik gyermekét sem fogja alkalmazni az éttermeiben, sőt barátaitól sem kér szívességet azért, hogy könnyebben elhelyezkedjenek. A házaspár tudatosan döntött úgy, hogy nem kényezteti el a gyerekeit: a nyaralások során a szülők a saját maguk által megkeresett pénzből mindig az első osztályon utaztak, míg a család keresőképtelen tagjai a turistaosztályra szorultak.

A séf nettó vagyona 160 millió font (mintegy 70 milliárd forint) körül mozog, ebből azonban a gyerekek nem fognak sokat látni, Ramsay ugyanis úgy rendelkezett, hogy a jelentős összeg a halála után jótékonysági szervezetekhez kerüljön. A gyermekei számára annyi engedményt tett, hogy mindegyikük első lakásának fizeti a 25 százalékát, a teljes ingatlant azonban nem.

A séf maga sem luxuskörnyezetből származik: édesapja részeges úszómester, hegesztő és bolti eladó is volt, terveinek állandó változtatásával pedig folytonos költözésre kényszerítette a családot. Ramsay saját gyerekkorát csak így jellemezte: „Reménytelenül csavargó”.

Ezt is kedvelheted