Takács Nikolas: „Nem gondoltam volna, hogy ennyi van még bennem”
A 40 esztendős Takács Nikolas az elmúlt hetekben a TV2 Sztárban Sztár című műsorában adásról adásra bizonyította, hogy nem véletlenül tartják az egyik legsokoldalúbb hazai énekesnek. A szereplés számára azonban nem csupán újabb televíziós lehetőség: saját bevallása szerint ő maga is meglepődött azon, mennyi minden rejlik még benne. Az énekes arról is őszintén beszélt, mit gondol karrierje hullámzásáról, és hogy érezte magát New Yorkban, a Carnegie Hall színpadán.
Nikolas már kilenc lemezt készített, és hetven saját dallal büszkélkedhet. Januárban énekelt a Carnegie Hallban, ahol értékes amerikai tapasztalatokat szerzett, az év végén pedig sok koncertje lesz, főként az adventi időszakban, és továbbra is itthon dolgozik.
– Nem gondoltam volna, amikor belevágtam a műsorba, hogy lesz bennem ennyi – mondta Nikolas, miután kivívta a helyét az idei évad döntőjében. – Nemcsak megmutattam, hanem fel is fedeztem magam útközben. Nagyon jó a műsor, de fáradok én is természetesen, mert sok időt és rengeteg odafigyelést igényel. Szeretem a pénteki napokat, amikor lemegy a kamerafelvétel és a vasárnapokat is, amikor lemegy az egész adás, és már tudom, hogy egy hét pipa, jól sikerült, megyek tovább.
Bár a nézők számára elsősorban a látványos átalakulások és a különböző előadók megformálása jelenti a műsor izgalmát, Nikolas egészen más szemszögből közelített a feladathoz. – Leginkább a kíváncsiság hajtott. Tényleg érdekelt, van-e bármilyen színészi helyzet vagy egyéb a színpadon, amiben jól tudom magam érezni, és más ember, más karakter tudok lenni. Van egy nagyon pozitív hozadéka is, hogy látják az embert, és ismét ilyen felfokozott állapot van körülöttem. Úgy gondolom, hogy sok minden változott a világban, de az, hogy az ember minden héten ott szerepel egy kereskedelmi televízió főműsorában, annak van egy olyan hozadéka, amit máshogy nem lehet megteremteni.
A televíziós szereplés kétségtelenül új lendületet adhat egy előadó pályájának, ám Nikolas szerint a zenei karrier természetes velejárója, hogy vannak intenzívebb és csendesebb időszakok. – Egy karrier hullámzó, ez mindig is így volt mindenkinél. Nem tudnék mondani példát arra, hogy akad-e olyan előadó vagy zenekar, akár a világsztárok közül, akiről folyamatosan hallottunk évtizedeken át. Nekem most a kilencedik lemezem jelenik meg, van hetven saját dalom és voltak nagyon szép pillanatok a pályafutásomban – árulta el az énekes, aki korábban hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, ahol szakmai szempontból is értékes tapasztalatokat szerzett.
– Elképesztő hálát érzek azért, hogy idén januárban énekelhettem New Yorkban, a világhírű Carnegie Hall színpadán. Amerikában adhattam koncerteket, és átélhettem azt, hogy felmegy egy ismeretlen előadó a színpadra, utána pedig az egész klub meg akarja hívni néhány italra. Azt mondták, nagy meglepetés volt, amit hallottak. Ez pedig megnyugtatja az ember lelkét, és rájöhet arra, hogy a világhírnév nem feltétlenül a tehetségen múlik. Hatalmas anyagi tőke kell ahhoz, hogy látványos legyen a történet. Sok befektetést igényel, hogy eljuthassunk bizonyos szintekre. A tudás mindenesetre aranyat ér, és igazából rajtam múlik, hogy akarok-e olyan nagy pénzeket befektetni, hogy mondjuk egy dallal elinduljak Amerikából, aztán lesz, ami lesz. Nem feltétlenül érzem most, hogy ezt akarom, mert annyi pénzből már nagyon sok mindent össze tudok hozni itthon vagy Európában. Koncertezni bármikor visszamehetek, az viszont már kérdés, hogy mennyi időt és pénzt akarok beletenni egy folyamatos karrierépítésbe.
Nikolas a külföldi lehetőségek mérlegelése mellett elsősorban az itthoni feladatokra koncentrál. – Tényleg nagyon jó időszakom van, igazából az egész évem ilyen jó volt, de most még intenzívebb minden. Rengeteg koncertem lesz, nekem az adventi időszak mindig nagyon húzós, de nagyon szép is. Sokat utazom, rengeteg helyen fellépek, és ez az idén sem lesz másként.
