Magyar vak baseball csapat edzésén jártunk

által T Balazs

A magyar vak baseball csapat edzésén jártunk

A hazai sportélet egyik legkülönlegesebb története íródik az Érdi Baseball és Softball Klubnál, ahol az ország egyetlen vak és látássérült csapata működik. A játékosok bekötött szemmel, csak a hangokra támaszkodva küzdenek a pályán.

Érd-Ófalu házaitól nem messze egy kis épület mellett hatalmas sportpálya terül el, amely 2008 óta a helyi Baseball és Softball Klub otthona. A sportot Magyarországon egy amerikai szakember kezdte tanítani: Terry Lingenhoel 1991-ben egy keresztény alapítvány evangéliumi misszionáriusaként érkezett az országba, azóta itt él. A sikeres bemutatótábort követően 2003-ban megalapította az egyesületet, amelynek 2023 óta vak és látássérült csapata is van.

A klub elnöke fáradhatatlanul dolgozik, szombaton is edzést tartott az együttesnek. Munkáját Weil Adrienn és Gleason Candace segíti látó segítőként, hozzájuk csatlakozott Cseuz Áron is, aki most először vett részt ilyen speciális tréningen. Lingenhoel elmondta: általánosságban jóval nehezebb így tanítani a baseballt, hiszen a mozdulatokat nem lehet egyszerűen bemutatni a pályán, csak szavakkal és speciális módszerekkel lehet segíteni a játékosoknak.

Nem mindennapi ütések

A szabályok gyökeresen eltérnek a hagyományos baseballmérkőzéseken megszokottaktól. A játékosok mindannyian szemfedőt viselnek, az ütéshez érkezőt pedig először az egyik segítő állítja be a megfelelő irányba. Ezt követően a bíró a „play ball” felkiáltással jelt ad, a támadó pedig feldobja a csörgő labdát, és megkísérli elütni azt.

Nagy Márton játékos elmondása szerint ha az ütés sikerül, rögtön eldobják az ütőt, és elindulnak az első bázis felé, amelyet az abból érkező sípoló hang alapján azonosítanak. Közben figyelnek arra, mit mond a bíró: ha azt, hogy „fair ball”, akkor a labda játékban maradt, és futhatnak tovább, ha viszont a „foul ball” hangzik el, akkor megállnak, és visszakísérik őket a hazabázisig, ahol még két próbálkozásuk van.

A második bázisnál tapsolással jelzik, merre kell futnia a játékosnak, a harmadiknál pedig az ott álló segítő nemcsak tapssal navigálja, de a helyes irányba is fordítja a támadót, hogy visszasprinteljen a hazabázisig, és pontot szerezzen. Ezt igyekeznek megakadályozni az ellenfél védői, akik teljesen a labda csörgésére vannak utalva. A védők kommunikálhatnak egymással, a segítők viszont csak akkor szólhatnak hozzájuk, ha már a kezükben van a labda, és akkor is csak annyit mondhatnak: „kettő, kettő!” – így a védő tudja, hogy a kettes bázishoz kell dobnia a labdát.

Nagy Márton szerint mindkét szerepnek megvan a maga nehézsége: a védekezés szinte kizárólag a hallásra hagyatkozik, az ütés pedig a pontosságra és a jó reflexekre, hiszen fejben kell betájolni, hol a labda, és merre kell eltalálni azt. Előfordul, hogy a játékos a suhanó ütővel a labda helyett a saját kezét találja el; a mozdulatok biztonságos elsajátításához rengeteg időre és gyakorlásra van szükség, de az edzők és a csapattársak is türelmesek.

Kónya Barbara: jó a társaság, összetartóak vagyunk

Kónya Barbara, az érdiek egyetlen női játékosa elmondta: nagyon szeret ide járni, jó a társaság, összetartóak, és a mérkőzések alatt is segítik egymást. Szerinte ez a sport tökéletes a kikapcsolódásra, ráadásul sok új dolgot lehet itt tanulni. A játékos születése óta vak, ám a mozgás mindig az élete része volt: korábban a vizes sportokat is kipróbálta, és csörgőlabdázott is.

A Nemzetközi Baseball és Softball Szövetség szabályzata szerint a férfiak és a nők egy csapatban játszhatnak, ahogy korhatár sincsen. Az érdieknél így pályára lépnek idősebb sportolók is, mint Varga Antal, Mohácsi Dániel és a 70 évesen is aktív Puchnák István. Hazai bajnokság híján a csapat nemzetközi versenyeken vesz részt, ahol sokat tanul az élmezőnyhöz tartozó olasz és angol gárdáktól.

Lingenhoel a célokról szólva elmondta: három éve indultak, azóta nagyon sokat fejlődött a csapat, részt vettek az első világtornán is, ami rendkívül hasznos volt. Jövő májusban már a harmadik nemzetközi tornájukat tartják, ami szintén jó erőfelmérő lesz, és sok tapasztalatot gyűjthetnek. A legfőbb cél most az, hogy idővel egy magyar bajnokság is elindulhasson, valamint hogy új játékosok csatlakozzanak hozzájuk, mert jelenleg nekik van a legszűkebb keretük.

Ezt is kedvelheted