Ügyvédhez fordul Marcellina a mentősök ellátása miatt
Hivatalos panaszt tesz az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) ügyvédje segítségével Marcellina, mert állítása szerint méltatlanul bántak vele, amikor két héttel ezelőtt rosszul lett otthonában, és eszméletlen állapotban találtak rá a mentők.
Az énekesnő különösen felháborítónak tartja, hogy a mentők félmeztelenül hagyták a hideg padlón, és elmondása szerint a kórházba szállításakor a bejárati ajtót sem zárták be – hiába közölték vele később, hogy ezt megtették. Az OMSZ korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a ház bejárati ajtaját indulás előtt kulcsra zárták.
A történtek után rengetegen számoltak be neki hasonló tapasztalatokról, ezért úgy érzi, nem hagyhatja annyiban az ügyet. Azt mondta, barátai és rajongói írták meg neki a saját történeteiket, és meggyőződése, hogy nem egyedi esetről van szó. Úgy tudja, hogy akik a betegjogi képviselőhöz fordultak, azoknak az ügyében a legtöbb esetben nem történt semmi, ezért döntött úgy, hogy saját ügyvédjével konzultál, és panaszt emel a méltatlan viselkedés miatt, valamint azért is, mert a mentők szerinte nem mondtak igazat a bejárati ajtóról.
Marcellina hangsúlyozta, nem anyagi elégtételt szeretne, hanem azt, hogy a történteknek legyen következménye, és másokkal ne fordulhasson elő hasonló. Ha az ügyvédje mégis azt tanácsolja, hogy igényeljen sérelemdíjat, és megítélik neki, azt jótékony célra ajánlaná fel, például a Vakok Iskolájának.
Mint arról korábban beszámoltunk, Marcellina két héttel ezelőtt lett rosszul otthonában: a fürdőszobában összeesett, majd elveszítette az eszméletét. Elmondása szerint a mentők a lábánál fogva húzták ki a helyiségből, eközben fejét beverte a küszöbbe, a vizsgálatok alatt pedig félmeztelenül feküdt a nappali hideg padlóján.
Az OMSZ kommunikációs szolgálatának munkatársai a történtek után azt közölték, hogy a ruházat eltávolítása kritikus állapotú betegnél szükséges lehet az életmentő beavatkozásokhoz, valamint azt állították, hogy a mentőegység gondoskodott az ingatlan bezárásáról. Marcellina azonban továbbra sem érti, hogyan történhetett meg mindez, és felháborítónak tartja, hogy szerinte a mentők nem mondtak igazat a bejárati ajtóról. Elképesztőnek nevezte, hogy letagadták, miszerint nyitva maradt az ajtó. Hozzátette: elhiszi, hogy a házban az ajtó elé helyezett vastag függöny miatt esetleg nehéz volt becsukni, de akkor a helyszínen a mentőknek jelezniük kellett volna neki, hogy nem tudják becsukni, nem pedig azt mondani, hogy sikerült, majd a kezébe nyomni a kulcsot.
Az énekesnő szerint a mentőszolgálat válasza után is számos kérdés maradt benne. Többek között azt firtatta, miért húzták ki a lábánál fogva a fürdőszobából, miért jött ki három mentő, miért rohangált hat-hét mentő a házában, és miért kellett az ájulásból ébredve hosszan félmeztelenül feküdnie a hideg padlón, amely szerinte azért is volt annyira hideg, mert az ellátás alatt nem csukták be a bejárati ajtót. Kifogásolta azt is, hogy egy EKG-vizsgálathoz lehúzták róla a nadrágot, és hogy amikor már magánál volt és beszélt, nem fektették fel a rekaméra, hanem a földön hagyták, noha jelezte, hogy fázik, és hideglelés rázta a testét. Csak a harmadik mentőnek jutott eszébe, hogy feltegye az ágyra és betakarja – mondta.
Az énekesnő azóta több vizsgálaton is részt vett. Az eredmények szerint egy hányással és hasmenéssel járó vírust kapott el, ez okozhatta az erős rosszullétet és az eszméletvesztést is. Állapota folyamatosan javul, de még mindig diétázik.
A történteket a jövőre megjelenő Hinta-Palinta című könyvében is feldolgozza. Elmondása szerint gőzerővel írja a kötetet, amely a tervek szerint jövő októberben jelenik meg. A könyvről azt mondta, nagyon aktuális, mert olyan kiszolgáltatott emberekről szól, akiket a hatalom kihasznál és empátia nélkül kezel, és úgy igyekszik megírni, hogy az olvasó azt érezhesse, mintha ott feküdne mellette a földön. Reményei szerint a részleteket olvasva sokakban felébred az empátia mások iránt.
