Hodász András dermesztő történettel védte be az ügynökakták érintettjeit
Hodász András egykori katolikus pap a közösségi oldalán az ügynökakták nyilvánosságra hozatala kapcsán osztotta meg gondolatait. Bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy az érintettek megítélésekor érdemes figyelembe venni azokat a körülményeket is, amelyek között egyeseket beszerveztek.
Egy idős szerzetes történetét is felidézte, aki kispap korukban mesélt neki arról, hogyan próbálták megtörni a titkosszolgálatok. Mint írta, a szerzetesért egy alkalommal jött a fekete autó, ahogy akkoriban sokakért. Napokon keresztül fogva tartották, és különböző módszerekkel próbálták rávenni az együttműködésre. Amikor azonban nem tört meg, azzal fenyegették meg, hogy az édesanyját is behozzák, és vele folytatják.
Hodász András a történet kapcsán feltette a kérdést: Te hogyan döntöttél volna? A volt pap szerint fontos különbséget tenni azok között, akik előnyökért vagy megalkuvásból vállalták az együttműködést, és azok között, akiket kényszerrel vettek rá erre. Mielőtt a fotel kényelméből ítélkezel, gondold meg – fogalmazott, hozzátéve, hogy az egyház tagjai közül sokan kerültek kapcsolatba a titkosszolgálatokkal, hiszen a papok széles körű emberi kapcsolatrendszerük miatt értékesek voltak a szolgálatok számára.
Hodász egy Rómában megismert atyával folytatott beszélgetését is felidézte. A férfi az 1956-os forradalom után menekült külföldre, és azóta is az olasz fővárosban él. Őszintén beszélt arról, hogy azért nem mert Magyarországon maradni, mert attól tartott, hogy ha elfogják, a bántalmazástól való félelmében azonnal bármit aláírna. Hodász elmondása szerint nem tudta elítélni ezért.
Bejegyzése végén hangsúlyozta, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala fontos és szükséges lépés volt, amelynek már korábban meg kellett volna történnie. Ugyanakkor szerinte most az a legfontosabb, hogy a társadalom miként kezeli a nyilvánosságra került információkat. Cselekedjünk érett felnőtt módjára – zárta gondolatait.
