Balesetet szenvedett a Monty Python legendás sztárja, három bordája is eltört
Az otthonában szenvedett balesetet a Monty Python 83 éves legendája, Michael Palin. A BAFTA-díjas angol komikus, író és színész közösségi oldalán kedden este közölték: Palin a fürdőszobájában csúszott el, és olyan szerencsétlenül esett, hogy három bordája eltört, a medencecsontja pedig megrepedt.
A sérülések miatt a humorista kénytelen volt lemondani az elkövetkező hónapokra leszervezett teljes fellépéssorozatát és nyilvános szerepléseit, amiért elnézést kért a közönségétől.
„A balesetem teljesen hétköznapi volt: elcsúsztam az otthoni fürdőszobámban, ahol már 58 éve járok-kelek. A bal oldalamra estem, aminek következtében három bordám és a medencecsontom egy része is eltört. A csonttörések utáni lábadozás hosszú időt vesz igénybe, különösen, ha az ember 83 éves” – nyilatkozott a történtekről a színész.
Bár a rá váró rehabilitáció komoly megpróbáltatást jelent, a Monty Python ikonikus tagja nem veszítette el a humorát. „Tipikus, vígjátékba kívánkozó esés volt, csakhogy nem volt ott a közönség, hogy lássa. Mostantól maradok inkább a hallal pofozkodós táncnál” – viccelődött Palin, utalva a Monty Python Repülő Cirkuszának egyik emlékezetes jelenetére.
