Pápai Joci fogságban a Visszavágóban, Sebestyén Balázsék Londonban menekülnek

által T Balazs

Pápai Jocit már a második napon elfogták A visszavágóban

Október 10-én elindult az RTL legújabb interaktív celebrealityjének, A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című műsornak a forgatása. A Most Wanted – A Hajsza folytatásaként érkező produkcióban teljesen megfordult a kocka: az eddigi nyomozók – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – lettek a Célpontok, akiknek öt napon át kell menekülniük a bosszúszomjas Vadászok elől.

A tét és a játéktér is szintet lépett, hiszen a triónak immár egész Európa területén kell bujkálnia. A hajtóvadászatot a Vadászok vezetője, Majka indította el a Papp László Budapest Sportarénától. Balázsék nyomába kilenc elszánt csapat eredt, köztük olyan párosok, mint Istenes Bence és Csobot Adél, G.w.M és Kulcsár Edina, Solti Ádám és Józan Laci, valamint egy egyéni üldöző, Puskás Peti.

Pápai Joci a második napon fennakadt

A fotók és információk alapján úgy tudni, Pápai Joci különvált Sebestyén Balázstól és Frohner Fecótól, és a játék során komoly nehézségekbe ütközött. Míg Sebestyén Balázs és Frohner Fecó elhagyták az országot – a képeik szerint Amszterdamba, majd Londonba utaztak –, addig Joci Ausztriába ugrott át, majd hazakanyarodva többek között Tata környékén egy Volánbusz-megállóban bujkálva próbált egérutat nyerni.

Internetes kommentek szerint a hajsza során kaphatott egy nehezítést, vagyis büntetést, amelynek értelmében egy ideig kizárólag gyalog vagy tömegközlekedéssel utazhatott. Ráadásul egy olyan extra feladatot is teljesítenie kellett Tata környékén, ahol 15 percig mutatványosként kellett produkálnia magát az utcán.

Több segítő és kézrekerítő is jelezte, hogy Jocit Tata környékén el is kapták, így már a harmadik napi képes összefoglalóban nem is szerepel az RTL Instagram-oldalán.

Istenes Bencéék a nyomukban vannak

Eközben Istenes Bence és Csobot Adél szorosan Balázsék nyomában van: már többször is pár perc különbséggel érkeztek meg arra a helyszínre, ahol Fecó és a tévés előtte ettek vagy fotózkodtak.

„Itt van a tányér, ezen volt a lángosuk, itt van a papír, és ott van a fenyő, ahol fotózkodott Balázs meg Fecó. Ezt nem hiszem el, ma másodszor maradunk le róluk!” – hitetlenkedett a 24 óráig elérhető Instagram-történetében a páros. Később pedig egy újabb Instagram-sztorit tettek közzé, amelyben elárulták, mindössze 100 méterre vannak a műsorvezetőtől és a fodrásztól.

„Itt a tányér, amin a lángost hagytátok. Ezt most ha nem baj, nem cipeljük magunkkal, szerettük volna visszaadni, elég közel is vagytok hozzánk. Át is vihettük volna gyakorlatilag, de most ezt itt hagyjuk, mert nagyon gyorsan kell futnunk, ugyanis itt vagytok mellettünk. Ha elkezdődik a hajsza, akkor siessetek! Mindjárt tali!” – üzente Bence és Adél Balázséknak mosolyogva.

Október 26-tól az RTL-en

Október 26-tól hétköznap esténként, a Fókusz után érkezik az RTL-re és az RTL+ Premiumra A visszavágó – Kapj el, ha tudsz!, amelyben Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci ezúttal nem nyomozóként, hanem Célpontként próbálják kijátszani a nyomukban lihegő üldözőket. A korábbi celebhajsza szökevényei most édes bosszút állhatnak, a hajtóvadászat ráadásul már nem áll meg az országhatárnál: egész Európa játéktérré válik.

Ezt is kedvelheted