„Határtalan boldogság!” – Megérkezett Szandi és a kisunokája első közös fotója
Végre teljesült Szandi és férje, Bogdán Csaba nagy álma: a házaspár egészen Los Angelesig repült, hogy magához ölelhesse unokáját és a tengerentúlon élő lányukat, Blankát. Az énekesnő az Instagram-oldalán osztotta meg a szívhez szóló első közös fotót a csöppséggel, aki augusztus elején látta meg a napvilágot.
Szandi lánya, Blanka korábban bébiszitterként dolgozott Amerikában, ahol rátalált a szerelem brazil származású párja, Ricardo személyében. A fiatalok a tengerentúlon kötötték össze életüket, lányuk, a kis Hazel pedig augusztus 1-jén született meg – a vártnál kissé korábban, így az első heteket koraszülöttként a kórházban töltötte.
A csöppség azóta már jól van, a büszke nagyszülők pedig hétfőn repülőre ültek, hogy végre személyesen is átölelhessék őt.
„Határtalan boldogság!” – ennyit fűzött a tündéri fotóhoz a büszke nagymama, aki korábban úgy nyilatkozott, már az első találkozásuk előtt beleszeretett a kicsibe.
A kis Hazel igazi többnyelvű környezetben nő fel: édesapja portugálul, édesanyja angolul beszél hozzá, míg Szandi szilárd elhatározása, hogy nagymamaként magyarul mesél és énekel majd a kicsinek.
Noha a rajongók a friss fotó alapján azonnal megállapították, hogy a pici tiszta nagymamája, Blanka nemrég viccesen megjegyezte a közösségi oldalán, hogy a kislány az édesapjára, Ricardóra is megszólalásig hasonlít. A családi egyesülésből a nagypapa, Bogdán Csaba sem maradt ki, aki szintén megmutatta a követőinek a megható pillanatokat.
