Lorenzo Julit hívná ki párbajra, kiakadt a többiek lustaságán

által T Balazs

Lorenzo nyíltan vállalta, hogy Julit hívná ki a párbajra, eléggé kiakadt a többiek lustaságára

A Farm VIP legutóbbi adásában Lorenzo nyíltan elmondta, hogy Farmgyűlést szeretne, és párbajra hívná Julit, mert nagyon irritálja az énekesnő viselkedése.

A hét elején szőlő- és musttermelési ciklus kezdődött a csapatoknál. Már az első napon tapintható volt a feszültség mindkét oldalon, és hamar kiderült, hogy a játékosok ezen a héten sem unatkoznak majd. Az első feladat a szüretelés volt.

A Piros csapatban a játékosok nagy része hamar kiakadt amiatt, mert Lorenzo a lehető legtávolabbi pontra sétált, és lassan szedte a szőlőt, vagyis láthatóan nem vette ki a részét a feladatból. Lorenzo be is vallotta Bécinek, hogy szándékosan nem tesz energiát a feladatokba, mert rossz a csapatszellem.

– Tele van a tököm az egésszel, ellustult az egész csapat. Ha bukjuk a feladatot, akkor legfeljebb valaki hazamegy – elmélkedett Lorenzo.

– Néha felmerült bennünk, hogy esetleg szándékosan akarnál bennünket félrevezetni – mondta neki később Franciska.

– Sosem volt olyan, hogy én nem akartam termelni – vágta rá Lorenzo, majd nyíltan elmondta, hogy Farmgyűlést szeretne, és Julit akarja kihívni párbajra, mert nagyon irritálja az énekesnő viselkedése.

Lorenzo kérdőre vonta Franciskát, hogy miért lett vele az utóbbi időben távolságtartó. Franciska szerint Lorenzo elvágta magát nála azzal, hogy indokolatlanul utálja Julit.

A nap folyamán az is kiderült, hogy Kenéz Nóri szedte a legtöbb szőlőt, a csapatoknak pedig ezután mustot kell majd készíteniük. A kockakitartós feladatot a Sárga csapat nyerte. Luna sírt, mert ő nem vehetett részt a játékban, s úgy érezte, haszontalan tagja a csapatnak.

A TV2 tanyasi realityjének legutóbbi adásában a Sárga csapat Farmgyűlésén Olivér elmondta, hogy Németh Kristóf az, aki a legjobban idegesíti, és már nem tud vele együtt élni. A legtöbb útilaput Olivér kapta, aki a papírforma szerint Kristófot hívta ki ügyességi párbajra.

– Egyetlenegy hangot hallok a fejemben, hogy ezt meg kell nyernem – mondta Olivér, akinek valóra is vált az álma.

A Farm VIP hatodik évada péntek este újabb versenyzőtől búcsúzott: a Sárga csapat tagja, Németh Kristóf számára véget ért a vidéki kaland. A színész-színházigazgató szerint a farmon töltött idő igazi emberkísérlet volt, ám ő elsősorban szórakozásként élte meg a műsort. Németh Kristófot a negatív kommentek sem tántorították el, sőt, bevallása szerint a saját „hülyeségein” is ugyanolyan jót nevetett, mint a többiekén.

Németh Kristóf számára véget ért a Farm VIP, és a színész-színházigazgató távozása után a többiek azt állapították meg, hogy a korábbi napokhoz képest nagy a csend a csapat háza táján.

Ezt is kedvelheted