Lukács Sándor elárulta, Ruttkai Éva volt a kedvenc színpadi partnere
Lukács Sándor több mint ötven éve a Vígszínház meghatározó művésze, pályája során a magyar színjátszás számos kiemelkedő alkotójával dolgozott együtt. Sokoldalú színészi teljesítményét Kossuth- és Jászai Mari-díjjal is elismerték, miközben költőként is önálló életművet épített. Tíz verseskötete jelent meg, a tizenegyedik készül. Számára a színészet és a költészet nem két külön pálya: egyenrangúan vannak jelen az életében.
A Vígszínházhoz fűződő kötődéséről elmondta: mindig is megbecsülték, és most is igyekeznek olyan szerepekkel megkínálni, amelyek valóak neki, és amelyeken keresztül lehet mondanivalója a közönség számára. Jelenleg négy darabban játszik, és mind a négy szerepét nagyon szereti. A Vígszínházban nagy siker a Büszkeség és balítélet, a Pesti Színházban pedig egy humoros, groteszk darabban játszik, amely a robotvilágról szól; egy nagy robotgyár igazgatóját alakítja. A darabot különösen a fiatalok szeretik.
A színház világában ötven év alatt bekövetkezett változásokról szólva kiemelte: a színpadon mindig az emberi kapcsolat a legfontosabb. A színészetet korábban a futballhoz hasonlította, mert egy jó játékos is akkor ér el eredményt, ha partnerei kiszolgálják, helyzetbe hozzák, és válaszolnak a kihívásaira. A színházban szerinte nincs helye az önzésnek: az a képzet, hogy valaki akkor tud jobban kiemelkedni, ha szinte egyedül játszik, óriási tévedés, mert a színház közös játék.
Arra a kérdésre, hogy volt-e különösen meghatározó partnere, azt válaszolta: Ruttkai Évával való találkozása ilyen volt a nyolcvanas évek második felében. Tennessee Williams Orfeusz alászáll című darabjában ő kapta Val Xavier, a kis gitáros szerepét, Ruttkai Éva pedig Lady-t játszotta. Nagyon sokat tanult tőle: a színpadon derül ki igazán, hogy egy kolléga mennyire emberséges, mennyire nyitott szívvel játszik, és mennyire segíti a másikat. Ezt Ruttkai Évánál maximálisan megtapasztalta, és az ilyen találkozások egész életre megmaradnak.
A művészi pálya kezdetéről szólva elárulta: előbb kezdett el verset írni, mint színészkedni. Középiskolai magyartanárai fantasztikusak voltak, az irodalmat nemcsak a tankönyveken keresztül ismertették meg vele. Első verseit tizennégy és tizennyolc éves kora között írta, de a legelső versét már kilencévesen megírta. 1956-ban Miskolcon élt, a Lenin Kohászati Művek dolgozói kivonultak a város főutcájára, ő a Győri kapuban lakott, és az ablakból nézte a lelkesedéssel vonuló embereket, akik lengették a lyukas zászlókat. Ez olyan élmény volt számára, hogy még aznap megírta életem első versét, Zászlók címmel.
A színészet és a költészet viszonyáról azt mondta: nála a kettő nem alárendelt, hanem mellérendelt viszonyban van, egyenlő súllyal helyezkedik el a lelkében. A színészettől rengeteg élményt kap, amelyeket versben is meg tud fogalmazni. A versírás számára megfejthetetlen csoda: egyszerre játék és szenvedély. Tíz megjelent kötete közül az Előétel a pokolban, a Kezdetek utcája és az Előzött állam áll különösen közel hozzá. Jung Zseni fotográfussal közös kötete is megjelent A hajad tengerén címmel.
A mai fiatalok megszólításáról úgy véli: nehéz probléma, mert a fiatalok kezében ott vannak a kütyük, és kevesen élnek még a Gutenberg-galaxis kultúrájában. A reményt azonban soha nem adhatja fel, mert bizonyosan vannak ma is olyan fiatalok, akiket érdekel a vers. Szeretné, ha egyszer visszatérne az ember és ember közötti igazi, őszinte, hiteles és értelmes kapcsolat.
Az új évadban Csehov Cseresznyéskert című darabjában lép fel, Firszt, az öreg szolgát alakítja, ami legendás szerep. Arra a kérdésre, hogy ötven év után is tud-e izgulni új szerep miatt, azt felelte: amíg az ember kíváncsi, addig van miért színpadra lépnie. A fiatal színészekkel kapcsolatban megjegyezte: aki tehetséges, jó ritmusérzéke van és felkészült, azzal mindig élvezet játszani, nem számít, hogy fiatal vagy idősebb. A nyarát Andalúziában töltötte a feleségével, itthon pedig Szarvason pihentek az unokájukkal, és most új erőkkel kezdik az új évadot.
